2013. augusztus 20., kedd

One shot [Niall&Liz]

Hali!:)
Mint a címből kiderült most nem egy újabb résszel érkezem, hanem egy novella féleséggel. Ezúttal Niallel a főszerepben. Igazából ez az első ilyen történet, amit megírtam, így nem tudom mennyire lett jó, de remélem, hogy ez is elfogja nyerni a tetszéseteket. Kommentben várom a véleményeiteket, hogy esetleg ennek legyen-e folytatása, vagy másfajták legyenek-e. Akár pozitív, akár negatív a véleményed írd le, kérlek! Hiszen nem tudok tanulni, ha nem kapok néha egy kis kritikát. Legyen az negatív, vagy pozitív. :)

Jó olvasást! xx



Made in the USA
Éppen Miami egyik homokos és gyönyörű tengerpartján élveztem a nap forró sugarait a testemen, miközben egyetlen bátyám és a srácok az esti fellépésükre készülődtek. A kapcsolatunk tökéletes, bár ez a kis kiruccanásom büntetésképp szolgál. Persze azt még mindig nem értem, hogy melyik szülő küldi a gyerekét Miami városába, a világhírű bátyjához, csak azért, mert büntetésben van. Ami nem is igazán büntetés, anyu csupán azt akarta, hogy ne otthon üljek, a laptopom felett görnyedve, és történetek százait gyártva, miközben más bulizik, iszik és ki tudja mi a jó eget csinál még. Soha nem tartoztam ebbe a kategóriába, ahogy soha nem is tartoztam nagyobb baráti társaságokba sem, de nekem ez így teljesen tökéletes volt. Egész általános iskola alatt egy barátnőm volt, de sajnos a szüli válása miatt el kellett költöznie, mert az anyukája Párizsban kapott állást, így a gimnáziumot már nem kezdhettük együtt. Azóta három hosszú év eltelt, a kapcsolatunk megszakadt, és a bátyámékon kívül nem rendelkezem más barátokkal. Az iskolában állandó kiközösítettként tengetem a napjaimat, amelyek mindig ugyanúgy telnek. Felkelek, elpakolom a táskám, összekészülök, beérek a suliba, átnézem a tananyagot, szorgosan jegyzetelek órákon, hazamegyek, tanulok és egy gyors fürdés után már le is fekszem aludni. Emiatt persze rengeteg bántást kapok, az még csak rá tesz egy lapáttal, hogy a bátyám nem is akárki. Szerintük... én viszont még mindig azt a három évvel ezelőtti fiút látom benne, akinek valóra váltak az álmai.
- Lizy, hát itt vagy - szólalt meg az a hang, amelytől már három éve pillangók csapdosnak a hasamban.
A hang irányába kaptam a fejem és megláttam a mosolygós fiút. Hónalja alatt egy törölközős cipelt, amit le is terített mellém. Felsőtestét összesen egy fehér póló takarta, ám két másodperccel később már attól is megszabadult, így félmeztelenül vágta le magát a törölközőre, miközben tekintetét végig vezette rajtam.
- Mindjárt jönnek a többiek is - informált mosolyogva, amitől az én arcomon is helyet kapott egy apró mosoly.
Niall az évek alatt nagyon jó barátommá avanzsált, annak ellenére is, hogy az első pillanattól kezdve oda vagyok érte. 14 éves voltam, amikor Liam jelentkezett másodszorra az X faktorba, és az összes előadáson ott voltam. Már az első találkozásnál elbűvölt Niall. A kék szemeivel, a mosolyával, teljesen belezúgtam. Persze, amikor ezt megosztottam anyuval csak mosolyogva legyintett, nem gondolta volna, hogy több lesz egy tipikus kamasz plátói szerelemnél. Aztán összerakták Liammel, és három másik fiúval egy bandába. Utána akarva, akaratlanul is többet találkoztam vele, és egyre szorosabb kapcsolat alakult ki közöttünk. És most egy kisebb kimaradás után, de újra találkoztunk. A kapcsolatunk a régi, szerencsére, de emellett szerencsétlenségemre is. Három éve folyamatosan görcsbe rándul a gyomrom neve, hangja, vagy nevetése hallatán. Három éve titkolom előle, hiszen félek, hogy elrontanám a barátságunkat egy bugyuta szerelmi vallomással. Gondolkodtam volna én tovább is, ha hirtelen nem kezdek el lebegni. Na, nem mintha szuperhős lennék, vagy hasonló, szimplán csak megérkeztek a többiek is, és úgy gondolták, hogy mekkora poén lenne beledobni a vízbe. Niall, Liam és Harry állt kint a parton nevetve, míg Zayn és Louis pontosan előttem álltak, amikor prüszkölve, vizet köpködve jöttem fel a víz alól. Gyilkos pillantásokkal díjaztam az előbbi tekintetüket, majd a part felé indultam. A két jómadár bocsánatot kérve futottak utánam, de nem vették észre az eléjük rakott lábamat, így Zayn felborult, arccal a homokba, rá pedig Louis esett. Egy diadalittas mosollyal az arcomon fogtam kezembe a pénztárcámat és célba vettem az egyik kis tengerparti bár egyikét. Egy mojito koktéllal a kezemben tértem vissza a fiúk közé, és telepedtem le a törölközőmre.
- Elizabeth, abban alkohol is van? - szaladt össze Liam szemöldöke az ital láttán.
Széles mosollyal bólintottam, ő pedig hitetlenkedve bámult rám.
- Payne, a húgod nem csak 17 éves? - ráncolta össze Harry a szemöldökét, Liam pedig egy nagyot sóhajtva bólintott. - Hogy szerezted azt a koktélt? - fordította felém a tekintetét érdeklődve.
- Odamentem és leadtam a fiatal pultos srácnak a rendelést - vigyorogtam.
- Tehát fiatal pultos srác... hát persze.
Soha nem tartottam magam különösebben szép lánynak, de egy angyali tekintettel bármit ellehet érni.

*

A mai és a holnapi napunk szabad, pontosabban szólva a fiúknak szabad, így lesz társaságom. A lap top előtt ültem, miközben lázasan pötyögtem a történet szavait. Egy idő után halk kopogásra lettem figyelmes, majd a felbukkanó szőke fejre. Automatikusan csaptam le a laptopot, amit az ír fiú megilletődve figyelt, majd annyiban hagyta a dolgot és helyet foglalt mellettem, illetve végig terült az ágyon.
- Mi járatban? - emeltem rá tekintetemet halványan mosolyogva.
- Csak azon gondolkoztam, milyen régen volt már, hogy csak ketten mentünk valahova - tekintetét végig a plafonon tartotta miközben beszélt. - Elmehetnénk valahová, persze, ne gondolj rosszra, csak mint két barát - fordult felém mosollyal az arcán, mintha ezzel akart volna megnyugtatni.
Javaslatára bólintottam, és próbáltam mosolyogni, de nem igazán ment. Mint két barát. Természetesen, mint két kibaszott barát. Istenem, soha nem beszélek csúnyán... teljesen megőrjít.
- Jó ötlet - erőltettem mosolyt arcomra. - Valami ötlet, hogy hova menjünk?
- Ami azt illeti nem gondolkodtam nagyon a programokon, de teljesen mindegy is. A legrosszabb helyen is jó veled lenni - mosolyodott el kisfiúsan, én pedig fülig pirultam.
Végül megegyeztünk, hogy egy óra múlva találkozunk a hallban és lemegyünk sétálni a partra.
Egy egyszerű kék póló, farmer, és a pólóhoz színben passzoló saru felvétele után felkaptam a kis táskámat és pillanatokkal később már a liftben álltam és pillangókkal a gyomromban vártam, hogy a hallba érjek. Niall, ahogy megpillantott felállt az addigi ülőhelyéről és felém indult.
- Csinos vagy - belepirultam bókjába, miközben végig mért, tetőtől talpig.
Még mindig pipacspiros fejjel motyogtam egy alig hallható köszönöm szócskát, és el is indultunk. Nyolc óra felé járt az idő, de a nap még mindig sütött, bár már lemenőben volt. A tengerparton sétálva beszélgettünk jelentéktelen dolgokról, de nekem mégis sokat jelentettek. A part egy eldugottabb részén, a homokban foglaltunk helyet és a naplementében gyönyörködtünk. Biztosan állíthatom, hogy életem egyik legjobb estéje a mai, és még nincs vége. Éppen a számomra elkövetkezendő tanévről beszélgettünk, amikor Niall ajkai hirtelen az enyémeket érintették. Meglepődve, de annál nagyobb örömmel hunytam le a szemem és csókoltam vissza. Nem tartott sokáig a csók, mindössze pár másodpercig, mert utána Niall megszakította azt. Lesütött szemekkel bámultam a tengert, és nem mertem a mellettem ülő fiúra nézni.
- Sajnálom, nem is értem, mi ütött belém - sajnálkozott Niall, én pedig úgy éreztem, egy világ dől össze bennem.
Egy műmosollyal egy időben sűrűn pislogtam felfelé, nehogy utat törjenek maguknak a szememben gyülekező könnyek.
- Lizy, minden rendben? - szemem sarkából láttam, hogy a mellettem ülő rám néz, de nem válaszoltam.
Ha most megszólaltam volna, vagy szimplán csak elhunytam volna a szememet biztos, hogy elbőgtem volna magam. De Niall csak nem hagyott békén. Ujjaival az állam alá nyúl és oldalra fordította a fejemet. Szemeimet szorosan lehunytam, de teljesen mindegy volt. Így is, úgy is meglátta a kicsorduló könnyeimet, amiket próbáltam eltitkolni előle.
- Mi a baj? Miért sírsz? - aggodalmaskodott, de nem válaszoltam. Nem találtam a hangomat. - Liz, kérlek, mondd el mi a baj. Segíteni akarok!
- Nem tudsz - ráztam meg a fejem motyogva. - Komolyan, soha nem tűnt fel neked ez alatt a három év alatt, hogy van egy bolond lány, aki az első pillanattól fogva odáig van érted? Tényleg, egyetlen egyszer sem vetted észre, hogy sokkal, de sokkal több vagy nekem, mint egy barát? Ennyire vak lennél? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
Nem is gondolkodtam, csak beszéltem. Felálltam a csodálkozó fiú mellől és a hotel irányába siettem. Egyedül akartam lenni. Csak a kitalált kis történeteimet akartam írogatni, és kiadni az érzéseimet. Az elképzelt irományaimban boldog vagyok. Nehézségek árán, de mindig sikerül a boldogság. A valóságban miért nem ennyire nehéz? Miért kell mindegy egyes dolgot túlbonyolítani? Ha beleszeretek valakibe, akkor az miért nem járhat azzal, hogy automatikusan ő is belém esik? Elhessegettem fejemből a negatív gondolatokat, és fittyet hányva az emberek kíváncsi tekintetére szaladtam tovább, míg végül a hotel halljában találtam magam. Liftbe bevágódva szuggeráltam azt, hogy haladjunk gyorsabban. A szerelvényből kilépve egyenesen bátyámnak ütköztem, aki meglepetten nézett rám. Nem foglalkoztam vele, csak minél előbb a saját szobámban akartam lenni.

*

Az utóbbi egy hétben mindenkivel kerültem a találkozást, ha ez lehetséges volt. Senki nem értette, hogy mi a bajom. Danielle, Perrie és Eleanor is állandóan a nyakamba voltak. Vagy az ajtómon dörömböltek, vagy smsben, akár twitteren zaklattak a kérdéseikkel. És bármennyire is imádom őket, nem volt kedvem kiönteni a lelkem, és elmondani, hogy mi a bajom. Egyedül a bátyámmal kommunikáltam, de vele is csak azért, hogy megnyugtassam, élek még. Így, hogy a nyár vége egyre vészesebben közeleg, egyre inkább félek. Félek az egész érettségis hercehurcától, az örökös kitaszítottságtól. A többiek csak úgy látnak, ahogy kinézek, és amit csinálok. De az nem én vagyok. Nem vagy a kitűnő tanuló, anyuci picilánya. Egyáltalán nem. Jó, nem is vagyok egy züllött, állandóan bajban lévő lány, tele haverokkal, de szerintem ez még nem ok arra, hogy valakit kiközösítsünk. Kár, hogy ez csak az én álláspontom. A többiek nem így látják. Szerintük ciki, ha valaki jól tanul és szeretne valamit kezdeni az életével. Na, ez meg a másik. Fogalmam sincs, hogy mit akarok kezdeni magammal, de kiakarok tűnni. Nem akarom, hogy úgy ismerjenek, mint Liam Payne húga, pontosabban nem akarom, hogy csak ezért ismerjenek.
- Na, jó, Liz. Én meguntam. Nem tudom, miért rohantál el, de ez semmire nem megoldás! - dörömbölt az ajtómon valaki, és hang alapján Niallre tippelnék.
Nagyot sóhajtva nyitottam ki az ajtómat, mire az ír srác invitálás nélkül beljebb lépett, mintsem törődve dühös tekintetemmel. A szoba közepére érve lecövekelt és megfordult. Kezeit lazán lógatta maga mellett. Szőkés haja kuszán állt, Crazy Mofos feliratú pólója pedig kicsit gyűrötten ölelte körül felső testét. Első ránézésre az aranyos szó jut róla eszünkbe, és talán ez az oka, hogy az összes rajongó visszahúzódónak, és kissé bolondocskának tartja, na meg kicsikét ügyetlenekkel. Ám ha valaki megismeri, akkor rájön, hogy nem visszahúzódó. Ezer örömmel beszélget idegenekkel, és a közhiedelemmel ellentétben nem az a tipikus jó fiú.
Közelebb lépkedtem hozzá és vártam, hogy megszólaljon, de nem tette. Helyette inkább megszüntette kettőnk között a távolságot és karjait a derekamra téve húzott közelebb magához. Karjaimat reflexből a nyaka köré fontam, ami megmosolyogtatta. Közelebb hajolt hozzám, majd megállt, várva a reakciómra. Egy hatalmas mosollyal túrtam bele a hajába, és nyomtam ajkaimat az övére. Ez a csók tökéletes volt. Senki nem zavarta meg, és egyikőnknek sem állt szándékában megszakítani. Ebben az egyetlen csókban benne volt az összes érzésem. A fájdalom, amit éreztem, mert biztos voltam benne, hogy nem szeret viszont. A hiány, ami szinte megölt, amikor nem láttam hónapokig. És az a mérhetetlen mennyiségű szeretet, amit iránta érzek.
- Szeretlek - suttogta még szinte a számba, amikor elváltak ajkaink.
- Én is szeretlek, Niall - nyomtam egy puszit a szájára, majd mosolyogva nyakába fúrtam a fejemet.
Három hosszú évet vártam erre a pillanatra, és most megtörtént. Itt áll előttem az a srác, akinek egyetlen pillantásától elolvadok, és éppen az előbb mondta, hogy szeret. Mosolyom levakarhatatlan, pulzusom az egekben, és szerintem még Niall is érzi a felgyorsult szívverésem, olyan szorosan tart karjai között.
- Liz, nem tudod.... - lépett be a szobába Liam, majd, mikor meglátott minket egy hatalmas vigyor terült szét arcán, aztán le is lépett.
Niallel összenéztünk, aztán elmosolyodtunk. Most már teljesen biztos, hogy én vagyok a legszerencsésebb lány az egész világon.

*

December 25. A nap, amelyet minden évben annyira várok, és ez most se volt máshogy. Bár az idei karácsony teljesen más. Pár napja megünnepeltük a nagykorúságomat, tegnap pedig Louis születésnapját. Az említett az én születésnapomon persze nem hagyhatta ki, és pohárköszöntőt mondott. Elsorolta, hogy most már legálisan ihatok, cigizhetek, szerencsejátékozhatok és vehetek alkohol és dohányárut. Szüleim nem igazán találták viccesnek, persze tudták, hogy mind a három dolog messze áll tőlem, így nem vették figyelembe. Aztán miután a családdal ünneplést letudtuk elmentünk bulizni, mert a többiek ragaszkodtak hozzá. Úgy gondolták, hogy ideje lenne megtörnöm a szokásaimat és „bevadulni”. Ami náluk annyit jelentett, hogy próbáltak leitatni és Louis már spicces állapotban rám akarta tukmálni, hogy szívjak el egy szál mérget. Udvariasan megköszönve utasítottam el ajánlatát. A „vadulásból” természetesen csak annyi lett, hogy megittam két koktélt, és bőven elégnek is éreztem. Louis születésnapján viszont mindenki egy kicsit eleresztette magát, még bátyám is, így elég másnapos állapotban keltem, Niall mellett, aki már régóta hivatalosan is a barátom. A világ legeslegjobb barátja. Egy fájdalom csillapító bevétele után csak reménykedni tudtam, hogy nem leszek egész nap ilyen állapotban. Az idei karácsonyt Niallnél töltöm, és jönnek a családtagjai, na meg a bátyámék, anyuékkal együtt. Liammel jön Danielle is, aminek kifejezetten örülök. Találkoztam már Niall szüleivel, mégis minden találkozásnál izgulok, bár tudom, hogy nagyon kedves emberek. Egy csinosabb ruhát magamra kiválasztva foglaltam el a fürdőszobát, ahol egy gyors és nem mellesleg forró fürdő után begöndörítettem a hajamat, felvittem egy alapsminket és felöltöztem. Szépnek éreztem magam, és boldognak, ám egy senkinek, aki minden percben attól retteg, hogy a barátja elhagyja majd egy gyönyörű szupermodellért. Bár nem igazán szoktam ilyeneken agyalni, hiszen teljesen megbízom Niallben, ráadásul annyiszor elmondja, hogy mennyire szép vagyok, hogy már kezdem elhinni.
- Kicsim, készen vagy? - kopogott be az ajtón.
Kilépkedtem a fürdőből, és próbáltam nem teljesen belepirulni abba, hogy szokása szerint végigmért. Miközben megcsókolt kezei lejjebb csúsztak a derekamról, és egészen a combomig csúsztatta őket, majd megemelt. Lábaimat dereka köré, kezeimet pedig nyaka köré fontam, csókunkat egy pillanatra sem megszakítva. Az ágy szélébe rúgva megállt, és ráfektetett, míg ő két kezével fejem felett támaszkodott. Alsó ajkamat harapdálva néztem a fiúra, aki egy percet sem habozott, mohón kapott ajkaim után. Levegőért kapkodva váltam el tőle, míg ő éppen ruhámtól akart megszabadítani, ha engedem neki.
- Niall, fél óra és itt van mindenki - húztam a számat. - Hosszú még a nap - kacsintottam rá, látva csalódott, kisfiús tekintetét, mire egyből elmosolyodott.
Kisvártatva mindenki megérkezett, és jöhetett a Karácsony egyik legjobb pontja. A karácsonyi vacsi. Oké, a történethez hozzá tartozik, hogy imádok enni, ami szerény véleményem szerint meg is látszik rajtam, de, amikor ezt Niallnek mondom, csak a szemét forgatva nyugtat meg, hogy tökéletes vagyok, neki mindenképpen. És ennyi nekem bőven elég is.
- Lizy, hogy megy a suli? - kérdezett mosolyogva barátom anyukája.
- Jól. Barátokkal nem igazán büszkélkedhetek, de a tanulmányi eredményem kitűnő.
- Gondolkoztál azon, hogy mit fogsz csinálni érettségi után?
- Igen. De semmire nem jutottam - vallottam be. - Őszintén, fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek.
- Világéletedben fotós akartál lenni, miért nem keresel egy ilyen egyetemet és tanulsz tovább, majd élsz az álmaidnak? - forgatta a szemeit anyu azzal a tipikus „mi lenne veled nélkülem” fejjel.
Egy hálás puszit nyomtam az arcára, és eldöntöttem, hogy így fogok cselekedni.
Miután mindenki lelépett sulikat kerestem neten, amik mindenképpen szóba jöhetnek, és találtam is párat, így boldogan kapcsoltam ki a laptopomat.




(Ne felejtsetek el kommentelni!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése