2013. október 12., szombat

18. fejezet - Újra együtt

Hali!:)
Meghoztam a következő részt, amihez nincs különösebb hozzáfűzni valóm, már csak azért se, mert tönkrement a billentyűzetem, úgyhogy ezeket a sorokat is telefonról pötyögöm be, ami nem egy élmény. Mindegy is... köszönöm a 6 feliratkozót, a 4 pipát és a kommentet. Imádlak titeket! <3

Over again
Vártam még pár pillanatot, aztán félően belekezdtem.
- Nos, um, én sajnálom. Sajnálom, hogy szakítottunk, sajnálom, hogy lefeküdtem Zaynnel, és sajnálom, hogy csak ilyen későn jöttem rá, hogy valójában mit is jelentesz nekem - mondandóm tömör volt és rövid, de jelenleg ennyire futotta.
- El sem tudod képzelni, hogy mit éreztem, amikor vége lett, amikor kiderült, hogy lefeküdtél Zaynnel, aztán, amikor olvastam a híreket rólad. Amiket szeretnék nem el hinni, szóval kérlek mondd, hogy egy szó se igaz! - nézett rám kérlelően, mire elfordítottam a fejemet és a padlót pásztáztam. Hatalmasat sóhajtott. - Oké, akkor mi igaz? - kérdezte fájdalmasan.
Nem válaszoltam, csak feltűrtem a pólóm ujját. Harry kezébe vette csuklómat és óvatosan végig simított a vágások helyén, mire összerezzentem. Mindenre számítottam, de erre nem. Arra vártam, hogy majd elküld a fenébe, de mégsem tette. Bár ez a verzió sokkal jobban tetszett. Kérdőn felnézett rám, miközben még mindig a sebhelyeket simogatta hüvelykujjával.
- Azt hittem ettől kevésbé fog fájni - mondtam alig hallhatóan, ő pedig érdeklődve várta, hogy folytassam. - Kellett pár szobába zárkózott hónap, mire tisztáztam magamban az érzéseimet. El kellett, veszítselek, hogy rájöjjek valójában mennyire fontos is vagy nekem, és Zayn valójában mennyire jelentéktelen már. Ha visszagondolok a vele együtt töltött időkre már nem vagyok szomorú, csak boldog, mert átéltem, viszont, ha visszagondolok a veled töltött időkre, akkor hihetetlenül szomorú és dühös vagyok. Mert elcsesztem, és most már csak azt kívánom, hogy had kezdhessem elölről.
Az előttem álló fiú csendben emésztette a hallottakat, de még nem fejeztem be teljesen, még volt egy ki nem mondatlan vallomásom, ami már isten tudja mióta nyomja a lelkemet.
- Szeretlek, Harry - mondtam ki azt az egyetlen mondatot, amelyet még soha senkinek nem mondtam ezelőtt.
A fiú ajkai felfelé gördültek és előtűntek a gödröcskéi. Válasz nem jött, csupán Harry ajkai landoltak az enyémeken, amit nem is bántam. Hangos „húú”-zás hallatszott az ajtó felől, mire mindketten odakaptuk a fejünket. Hanna és Niall állt az ajtóban, ezer wattos vigyorral az arcukon.

*

Két napja, hogy görcsösen szorongatom a telefonomat a kezeim között, várva egy hívást, egy üzenetet, bármit, de nem csörög. Mióta bevallottam mindent őszintén Harrynek, azóta nem beszéltünk. Mivel Hannáék lerohamoztak minket, ezért nem nyílt alkalmam megkérdezni tőle, hogy mi lesz ezután, így annyiban maradtunk, hogy „majd hív”. Hát a telefonom azóta se csörgött, pedig mennyire vártam. Átvágva éreztem magam. Minek csókolt meg, minek ígérte meg, hogy hív, ha nem teszi? Dühösen vágtam le a telefont a földre, ami abban a pillanatban meg is szólalt. Szívverésem felgyorsult, és kapkodva szedtem fel a telefont. Csalódnom kellett, ugyanis csak Dan keresett. Bár az új információnak, miszerint két hét múlva indul az első turném, igazán örültem, mégis szomorúsággal töltött el, hogy Harry jelét se adta, hogy érdekelné a folytatás, pedig lett volna rá ideje, hogy felhívjon. Már csak onnan is tudom, hogy barátnőm napok óta folyamatosan Niall nyakán lóg, mert most egy jó ideig szabadok. Az óra mutatói szerint már bőven dél után jár az idő, így idejét láttam kikelni a meleg ágyból, bármennyire is akarództam most inkább maradni. Hónapok után most először álltam úgy a tükör elé, hogy „jó, akkor ma kezdek valamit a kinézetemmel”, mondjuk ezt a tervemet már 10 perc után megbántam. Ugyanis vagy ötféle hajformát próbáltam meg, de vagy nem sikerült, vagy hülyén állt, így inkább kifésültem és hagytam a fenébe. A ruháimmal se vacakoltam sok időt, így öt perc múlva már a konyhában majszoltam kisadag reggelinek számító ebédemet. Diana és apu is velem együtt ettek, bár ezekre a „családi” ebédekre akkor szoktak rá, amikor kiderültek a problémáim. Azóta a napi főétkezésekkor velem együtt esznek, felügyelve, hogy eszek-e rendesen. Persze állításuk szerint csupán csak azért, hogy együtt legyünk, de jól tudom, hogy köze sincs hozzá. Faarccal gyújtottam rá a mai első szál cigarettámra. Gondolataim akaratlanul is elkalandoztak. Bár ez az utóbbi időben nem jelentett jót. Hiszen gondolat meneteim vége valami olyasmi szokott lenni, hogy jelentéktelen, hasztalan, tehetségtelen, magányos és a többi vagyok. Vissza gondolva az egy évvel ezelőtti énemre... még a kicsit szomorkás hangulatú, törött szívű énem is jobban imponált, mint a mostani. A külvilág számára mindig mást mutattam, így csak a hozzám közel állók érezhetik a különbséget. Ám, aki csak felszínes kapcsolatot ápol velem az ugyanolyannak lát mint eddig. Ez így tökéletesen rendjén van. Évek alatt megtanultam, hogy rejtsem el a valódi érzéseimet, szóval nem okoz gondot.

Kedvenc könyvem olvasásába teljesen belemerültem, és kizártam a külvilágot. Így történhetett, hogy csak akkor érzékeltem bármit is a való életből, amikor az ágyam besüppedt mellettem és valakinek a hajtincsei csikizték a nyakamat, miközben levegő vételét éreztem az arcom mellett. Ijedten fordítottam el a fejemet a „betolakodó” irányába. Megilletődve konstatáltam, hogy bizony Harry ül mellettem. Újabb kérdések fogalmazódtak meg bennem, és hihetetlenül dühös lettem, bár ennek a jelét se mutattam. Ajkai mosolyra kunkorodtak, én viszont fapofával bámultam arcának tökéletes vonásait, és az arcán megjelenő aranyos gödröcskéit, amelyeket úgy imádtam. Bármennyire próbáltam rá haragudni, amiért nem hívott, egyszerűen lehetetlennek bizonyult.
- A fenébe is a cuki gödröcskéiddel! - morogtam mérgesen, de ezúttal inkább magamra voltam haragos.
Nem hiszem el, hogy idejön és nem mondd semmit, én pedig nem kérdezek, mert nem bírok egy értelmes mondatot alkotni, mert az összes figyelmemet elvonja Harry. Fél percen belül már vagy ötödszörre pillantottam ajkaira, ami a mellettem ülő fiúnak is feltűnt és elvigyorodott. Hosszú perceken keresztül bámultuk egymás arcát kitartóan, végül közeledni kezdett. Pár centi választotta el ajkainkat, amikor észbe kaptam és eltoltam magamtól, mire értetlenül nézett rám. Csak egy kicsit kellett volna, hogy végleg elgyengüljek és szóba se hozzam, hogy két napja sóvárgok egyetlen kibaszott üzenetéért, vagy hívásáért.
- Miért nem hívtál? - kérdeztem kicsit csalódottan, és talán egy kicsivel dühösebben.
- Um, én... tisztázni akartam magamban néhány dolgot, és ehhez kellett egy kis idő.
- És mire jutottál? Hogy nem is kellek már neked, mert egy roncs vagyok, vagy éppen csak azért mert már „megkopott a fényem” és már nem vagyok egy fényes új játék és....
- Oh, fogd már be! - szakított félbe.
Megszeppenve néztem rá, a következő pillanatban pedig ajkai lágyan kényeztették az enyémeket. Csókját azonnal viszonoztam, mire ő belemosolygott csókunkba. Vöröslő arccal váltam el Harrytől és hajtottam le a fejemet. Egyikőnk se szólt semmit, mindketten a gondolatainkba mélyedtünk.
- Mit olvasol, Édes? - pillantott a még mindig nyitott könyvre, amit a kezemben szorongattam.
Válaszomat meg sem várva kapta ki a kezemből és olvasott bele. Éppen a könyv egyik intim részénél tartottam, ami leírta Abby és Travis első együttlétének menetét, előzményeit, és következményeit. Varázslatos ez a könyv. Talán huszadjára olvasom, de ugyanolyan izgalommal várom a két fiatal kapcsolatának fejleményeit, mintha először olvasnám. Bátran mondhatom, hogy a képzeletbeli könyvlistámon legelőkelőbb, azaz legelső helyen lévő könyv, nem más, mint a Gyönyörű sorscsapás. Travis karakteréről akaratlanul is Zayn ugrik be, bár az írónő egy tüsi hajú fiúként vetíti elénk az alakját. Talán ezért avanzsált a kedvenc karakteremmé a legelején. Bár nagyobb jelentőséggel bírt, hogy megvesznék egy ilyen srácért, és a tudatért, hogy csak egyetlen vagyok a sok közül, akit megdönthetne, de mégsem teszi, mert belém szeret és happy end.
Eléggé elkalandozhattam, mert Harry legyezett a szemem előtt, miközben a nevemet mondogatta, kaján vigyorral az arcán.
- Csinálni élvezetesebb, mint olvasni, nem gondolod? - duruzsolta halkan a fülembe, amibe beleborzongtam.
Jobb kezét végig húzta a vállamon, miközben töménytelen mennyiségű mocskos vagy édes kis dolgot motyogott a fülem mellett. Már csak a dolgok hallatán is bizsergés futott végig a testemen, miközben próbáltam kontrollálni a hasamban, őrülten csapkodó lepkéket.
- Ugh, Styles, hagyd már abba - pirosodtam el, most már teljesen, és megelégeltem a dolgot.
Harryt persze szörnyen mulattatta ábrázatom. Azonban egy pillanat alatt elkomorodtam arra gondolva, hogy végül is most is fennáll az esély, hogy Harry egy majd hívlak kijelentéssel lelép és újra nem keres napokig.
- Minden rendben? - kérdezte aggodalmasan, én pedig először bólintottam, aztán megráztam a fejem.
- Nem, nincs rendben. Mi a garancia rá, hogy most nem hagysz majd itt úgy, hogy napokig nem keresel?
Arca gondterhelt lett és egy hatalmasat sóhajtott.
- Hogy mi a garancia? Az, hogy szeretlek. Jobban bárki másnál. És előfordulhat, hogy bonyolult és makacs lány vagy, de nekem így vagy tökéletes. A legtökéletesebb - mosolyodott el a mondat végén. - Rony, lenne esélyem, hogy újra a barátnőm legyél? - kérdezte félénken.
Hatalmas mosollyal az arcomon bólintottam, mialatt a szó szerint a nyakába ugrottam, és elterültünk az ágyon. Percek, vagy akár órák is eltelhettek. Az időérzékem nem működött. Még mindig ugyanúgy feküdtünk, ahogy voltunk. Fejem Harry mellkasán, ő pedig karjait szorosan körém fonta, miközben szívének ütemes dobbanását hallgattam, és élveztem, hogy ujjaival egyik hajtincsemet csavargatja. Apró szívecskéket rajzolgattam mutatóujjammal a fehér pólóval elfedett mellkasára. Nyakláncát kezdtem el piszkálni, amelyet már annyiszor láttam rajta. Belepuszilt a hajamba, mire felkuncogtam. Olyan tökéletes volt most minden. Azt leszámítva, hogy mindössze két hetem van kiélvezni a társaságát. Két rövidke hét, és életem első turnéjára indulok, kereken egy hónapig. Ez talán nem is olyan sok idő, de nekem borzasztóan hosszúnak ígérkezik, már most. Ha belegondolok, hogy addig csak képeken láthatom Harryt, és csak telefonon hallhatom, mind az ő, mind Hannáék hangját... teljesen kikészít. Igazából senki nem tud a hírről. Mivel utána váratlanul betoppant Harry, ezért esélyem se volt bárkinek elújságolni. Az Ő jelenléte viszont elvonta a figyelmemet, és egészen eddig eszembe se jutott, hogy neki elmondjam. Pedig kellene.
- Um, Harry - tápászkodtam fel miután kibújtam ölelő karjai közül.
Felvont szemöldökkel várta, hogy folytassam, amit elkezdtem. Én pedig eleget tettem ki nem mondott kérésének.
- Nos, igazából Dan hívott, mielőtt jöttél. Jó hírekkel bombázott, bár így már annyira nem is jó - motyogtam alsó ajkamba harapva. - Lesz egy hónapos, pár állomásos koncertkörutam.
- Um, mikor?
- Két hét múlva - húztam a számat, kifejezve ezáltal a nem tetszésemet.
- Figyelj. Egy hónap, nem annyira hosszú idő. Két hét alatt annyit fogok a nyakadon lógni, hogy meg is fogsz unni, és már könyörögve kéred majd, hogy hosszabbítsák meg a turnét, mert van egy barátod, aki olyannyira őrülten szerelmes beléd, hogy a napnak minden egyes kis pillanatát veled akarja tölteni, mert nem bír betelni veled - mosolyodott el a végére kisfiúsan, én pedig fülig pirultam. - Mik lesznek a helyszínek?
- Ha jól emlékszem, akkor London, Párizs, Berlin, Bécs és direkt a végére hagyva Budapest, ahol befejeződik. Be kell, valljam egy részem hihetetlenül fel van dobódva, hiszen Párizs álmaim városa, London után, mióta csak az eszemet tudom. Ráadásul a Budapesti koncert után hazalátogatok és legalább két hétig vissza se jövök.
- Szóval, akkor az egy hónap és kitudja, hogy hány hét pluszba - összegezte, én pedig bólintottam.  

*

Szokásos reggeli hangulatommal ébredtem. A reggeleim mindig ugyanolyanok. Hiába csattanok ki az örömtől, vagy fulladok bele a fájó érzéseimbe. Általános morcos hangulatomra rá tett egy lapáttal a szörnyen kaparó torkom, ami gyógyszer bevétele után se hagyott alább, de ha ez mind nem lett volna elég, akkor hangom is alig volt. Évek alatt megtanulhattam volna már, hogy télen nem érdemes csupán csak egy vastag pulcsiba mászkálni. Áldom az eget, hogy a turné előtt már nem lesz koncertem, különben le lehetett volna fújni az egészet. Lustán keltem ki az ágyból, de az órát látva úgy döntöttem, hogy visszafekszek. Ugyanis az óra mutatói még csak fél kilencet mutattak. Velem ellentétben valaki nem így gondolta, ezért épphogy elpilledtem a telefonom galád módon csörögni kezdett. Ami önmagában nem is jelentett volna problémát, ha nem a szoba másik feléből csengett volna. Kénytelen voltam kitápászkodni meleg és puha ágyamból. Kijelzőn lévő név láttán viszont azonnal elpárolgott az összes morcosságom.
- Jó reggelt, Édesem. Ébren vagy már?
- Mivel veled beszélek, elég valószínű - mosolyodtam el bugyuta kérdésén. - Mi volt ilyen fontos, ami nem várhatott legalább délig?
- Oh, elnézést, Miss Higgins. Legközelebb időpontot kérek - „háborodott fel” Harry a vonal túlsó végén. - Csak afelől szerettem volna érdeklődni, hogy terveztél-e bármi féle programot estére?
- Eddig nem volt programom, de biztos vagyok abban, hogy most már van.
- Bizony - nevette el magát. - Hatra érted megyek. Nem kell kiöltöznöd, csak hozzám jövünk, és a többiek is - informált és le is rakta.
Telefon hívás után visszatértem az eredeti tervemhez és az ágyban kényelmesen elhelyezkedve aludtam vissza.

Tizenkilencedik rész:  2013. 10. 19. 

2 megjegyzés:

  1. nagyon jo lett, imadom a blogod! szepen fogalmazol :) kb. hány részes lesz a blog? nem lehetne majd valamikor egy Zayn szemszöges rész? kíváncsi vagyok, hogy ő még mit érez még Rony iránt és remélem a következő részben benne lesz Zayn is :) imadom oket! remelem még lesznek egyutt! van még remény? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!:)<3
      Kb 30 részesre tervezem, és gondolatban már a blog legvége is megvan, de nem szerepelt a terveim között olyan rész, ami Zayn szemszögéből írnék majd, de meglátom mit tehetek az ügy érdekében.:)
      Nos, remény az mindig van.....:)))

      Törlés