19. fejezet - Látogatás

Hali!:)
Előbb érkeztem résszel, mert holnap nem tudom, hogy mikor érek haza, mert megyek Győrbe, meglátogatni anyut a kórházban.:/ Számotokra ez nem is lényeges, úgyhogy mindegy is.:) Próbálom a legtöbbet kihozni magamból a tanulás és az itthoni stressz mellett, ami nem mindig megy. Ez a rész se sikerült izgalmasra, vagy fantasztikusra. Egy egyszerű elmegy jelzővel illetném. Ahogy azt kommentben említettem legfeljebb 30 résznél nem akarom tovább húzni a történetet, de lehet, hogy kevesebb is lesz. A történetben én már a 23. fejezetnél járok, annak is már a végét írom, ami már igencsak a vége fele jár a történetnek. Annyit elárulok, hogy nem terveztem boldog befejezést. Úgy gondolom, hogy mindenhol az van. A végére mindig mindehol megoldódik minden, ami persze jó, és aranyos, de az élet nem teljesen ilyen. Ezért gondoltam, lehetne egy kicsit szomorkásabb a vége esetleg. Persze várom a hozzászólásokat, hogy egy boldog vagy esetleg szomorú végnek örülnétek jobban!:) 
Nem is húzom tovább, még csak annyit, hogy aki olvassa a blogomat és szereti, amit és ahogyan írok, az ne csüggedjen. Már alakulóban van egy újabb történet a fejemben. Amint olvasható lesz az új történet azt jelezni fogom. Remélem az is el fogja majd nyerni a tetszéseteket!:)
Köszönöm az öt pipát és a kommentet, hitetlenül hálás vagyok!♥
Jó olvasását! xx

Hat óra előtt már összekészülve vártam Harryt, aki a délután folyamán még felhívott, hogy úgy készüljek, hogy nem otthon alszok. Nos, nem különösebben időztem az ilyesfajta elkészüléssel. Csupán egy nagyobb táskámba beleszórtam a fontosabb cuccaimat és teljesen késznek éreztem magam. Pizsamának Harry egyik régi, nálam felejtett pólóját tettem el, amit mindmáig alvós pólómnak használok. Az elején még Harry illata volt, de a hónapok során már egyre kevésbé lehetett érezni, hála az állandó mosásnak. Szóval ki kell kuncsorognom egy újat. Pár perc várakozás után már meg is hallottam a csengő jól ismert dallamát. Kinyitottam, aztán szaladtam is vissza felvenni szegecses, fekete bakancsom és szintén fekete bőrdzsekim, majd futottam is vissza táskámmal a kezemben az előszobában álló Harryhez. Mosolyogva figyelte ahogy közelítek, majd ő is közelebb lépett. Arcomat két keze közé vette és lassan, szinte már kínzóan lassan közelebb hajolt, ám még nem csókolt meg. Egyik kezét elemelte arcomtól és derekamra helyezve húzott közelebb magához, ami miatt testünk összeért. Éreztem, ahogy mellkasa szaporábban emelkedik, mialatt gyorsabban veszi a levegőt, de ugyanez elmondható volt rólam is. Gyönyörű zöld íriszeibe nézve teljesen elvesztem. Végül ajkait az enyémekhez préselte és lágyan csókolt. Térdeim megremegtek, és mindössze csak azért nem estem össze, mert Harry karjai szorosan fonódtak körém, miközben én a nyakát öleltem át a hajába túrva.

- Menni kéne - váltam el tőle fülig pirulva, ő pedig mosolyogva bólintott.

Alig negyed órás kocsi út után kézen fogva léptünk be a lakásba, és szinte egyből utánunk a többiek is szállingózni kezdtek. Volt, aki megilletődve, de volt, aki csak mosolyogva vette tudomásul, hogy Harryvel újra egy párt alkotunk. Egyedül Louis volt, aki szúrós szemekkel méregetett, mindenki más csak azt akarta hallani, hogy hogyan és mikor és mégis miért.

- Rony, kifáradnál egy percre? - intézte hozzám szavait Louis, mire bólintva szálltam ki barátom öléből. - Nem tudom, hogy miért hülyíted újra, amikor éppen túllépett volna rajtad - kezdett bele egyből, amint kiértünk a szobából.
- Nem hülyítem. Szeretem őt, Louis - jelentettem ki magabiztosan.
- Úgy, mint legutóbb? - röhögte el magát gúnyosan. - Ha annyira szereted, akkor miért szakítottál vele? Miért feküdtél le Zaynnel? Miért akadtál ki annyira Perrieék eljegyzésén? És amúgy is... Hol voltál az elmúlt négy hónapban, amikor Harry a padlón volt?
- Nézd, nem tartozom számodra semmiféle magyarázattal. De tessék... Hol voltam az utóbbi négy hónapban? Nos, három helyen fordultam meg ebben az időszakban. A kórházban, pszichiátrián és koncerteken - a velem szemben álló fiú tekintete megváltozott, a hallottak miatt.

A kék szemeiből eltűnt a kezdetleges harag, helyette inkább valami sajnálat féle csillant meg. Bár nem tudtam, hogy ez a mondandómnak szól, vagy annak, hogy így rám förmedt, de végül is mindegy volt. Nem akartam veszekedni vele, csupán csak azt szeretném, hogy megértse, szeretem Harryt, és komolyan gondolom vele. Teljesen megértem, hogy félti a barátját, én is ezt tenném a helyébe, ezért sincs okom megsértődni.

- Kérlek, most ne bántsd meg.
- Nem fogom. Szándékosan biztosan nem - bólintottam nyomatékosítva, majd visszavonultunk a többiekhez.

Harry értetlen arccal meredt rám, de én csak megráztam a fejemet. Mosolyogva bólintott, aztán az ölébe húzott és átkarolta a derekamat.

- A kismadarak csiripelték, hogy két hét múlva turnéra mész, de az állomásokat már nem mondta el az a fránya madár... - mosolygott Eleanor, miközben próbált rávilágítani, hogy talán soroljam a helyszíneket.
- London, Párizs, Berlin, Bécs és végén Budapest, ahol befejeződik. Onnét nem jövök vissza egyből Londonba, hanem előbb haza megyek.
- Legalább április közepéig csak képeken láthatom majd - szontyolodott el Harry.
- Plusz add hozzá, hogy akkor még csak a koncertjeinek lesz vége. Aztán még haza is megy - komorodott el Carol is, és vele egy időben a többi lány is.
- Ugyan már, lányok. Március közepén indul, április közepén vége, után hazalátogatok. Maximum május végére már itt is leszek és boldogítalak titeket. Amúgy is... négy hónapot kibírtatok nélkülem, ezt a kb kettőt is ki fogjátok bírni - néztem rájuk furcsán, de ők csak megforgatták a szemüket és legyintettek.

Már tíz óra is bőven elmúlott, amikor mindenki egyszerre pattant fel, hogy ideje haza menni. Nos, ha megérzéseim nem csalnak, akkor a lányok nem haza mentek, de ez mellékes. Harry egész este mellettem volt. Vagy az ölébe ülve szorított magához, vagy a kezét pihentette combomon, amikor mellette ültem. Részemről ez teljesen rendben volt, és boldogsággal töltött el.

Pizsamában, meleg pokrócokba bugyolálva hajtottam fejem Harry vállára, miközben az általam kikönyörgött filmet néztük. Vagy fél óráig kérleltem, hogy nézze meg velem a Beastly-t, mire feladata és beleegyezett. Már vagy százszor láttam, de ugyanúgy végig izgulok, és drukkolok az egész film alatt. Éppen a tavi nyaralós jelenet ment, és hangosan buzdítottam a filmben szereplőket, hogy csókolják már meg végre egymást, de persze ez most se történt meg. Dühösen hajtottam vissza a fejem eredeti helyére, barátom pedig igazán jól szórakozott rajtam. Morogva bokszoltam bele a vállába, amin jóízűen elnevette magát. Grimaszolva adtam tudomására, hogy egy cseppet sem tartom viccesnek. Nem vette zokon, helyette csak egy édes csókban részesített, amitől szinte megrészegültem. Hirtelen már nem is tűnt olyan érdekesnek a film, hiszen minden figyelmemet lekötötte a mellettem ülő fiú.

- Nem vagy álmos? - kérdezte kicsivel később, mire csak megráztam a fejem, elnyomva egy ásítást.

Igazából nagyon is álmos voltam. Olyannyira, hogy beszélni is nehézséget okozott, sőt még megmozdulni se volt kedvem. Harry mosolyogva rúgta le rólunk a pokrócokat, majd két kezébe vett és egészen a hálóig vitt. Melegítő nadrágját lerúgta magáról, és egy alsógatyában feküdt be mellém. Összes erőm annyira futotta, hogy fejemet a mellkasára hajtottam és hagytam, hogy magunkra húzza a meleg takarót és már el is nyomott az álom.

Harry sikeresen halálra rémisztett azzal a kijelentésével, hogy bemutat a családjának. Legutóbb fel sem merült az ötlet, hogy megismerjem a családját, nem is beszéltünk róla. Tudom, hogy az anyukája, a nővére és a nevelő apukája is tudott a kapcsolatunkról, de nem találkoztam még velük. Erre most kijelenti, hogy már pedig ma be fog mutatni a családjának, és eltöltünk náluk pár napot. Persze ő roppant jól szórakozik azon, hogy én éppen a megőrülés szélén állok, össze-vissza rohangálok a szobában és, hogy szanaszét szórtam az összes ruhámat, mert fogalmam sincs, hogy mit vigyek magammal, vagy mit ne.

- Nem hiszem el, hogy nem tudtál előbb szólni! Istenem, de utállak ezért! - morogtam mérgesen, ő pedig jót derült rajtam. - Mi lesz, ha nem fognak kedvelni? - pillantottam felé kétségbeesetten, mire elkomolyodott.
- Kedvelni fognak - szögezte le magabiztosan, miközben elé állt és két keze közé fogta az arcomat, hogy ránézzek.
- De mi van, akkor ha nem? Mi lesz, ha úgy gondolják, nem vagyok hozzád való, vagy egyszerűen csak utálnak, amiért... szóval a múltkori miatt!?
- Biztos vagyok benne, hogy nem utálnak. Miután pár napja eljöttem tőled, egyből Anyát hívtam, aki kicsattanó örömmel fogadta a hírt, miszerint újra a barátnőm vagy, és szinte megparancsolta, hogy látogassuk meg őket - mosolygott, majd megcsókolt.

Hirtelen az összes gondom elszállt, de ez csak pár másodpercig tartott. Miután elváltam Harry ajkaitól újra rám tört a pánik, de próbáltam nem mutatni.

*

Talán fél perce parkoltunk le a ház elé, de egyszerűen nem bírok erőt venni magamon, hogy kiszálljak. Egy hétig leszünk itt, és félek. Bele se merek gondolni, hogy megeshet, hogy nem fognak szeretni, vagy egyáltalán nem fognak szimpatikusnak találni, vagy éppen csak rossz véleménnyel lesznek rólam valami miatt. Amilyen szerencsétlen vagyok tuti, hogy benyögök valamit, amivel elcseszhetem az egészet.

- Kicsim, minden rendben lesz - simított végig arcomon a mellettem ülő fiú, én pedig bátortalanul bólintottam.

Lassan nyitottam ki a kocsi ajtaját és vártam meg, amíg Harry előhalássza a csomagjainkat. Fél kezével az én kezem után nyúlt és összekulcsolta az ujjainkat. Félve tettem meg a lépéseket, amik egyre közelebb vittek a házhoz, aztán pár pillanat múlva már bent is voltunk. Lábdobogásra lettem figyelmes és feltűnt két gyönyörű nő előttem, akik levakarhatatlan vigyorral figyeltek minket. Szorosan megölelgették Harryt, majd vigyorogva mutatkoztak be nekem is. Próbáltam viszonozni a hirtelen jött kedvességet.

- Anne vagyok, Harry anyukája. Ő pedig Gemma, Harry nővére - mutatott a mellette álló lányra mosolyogva.
- Rony vagyok. Um, nos örülök a találkozásnak - motyogtam vöröslő arccal.

A két nő és Harry is egy apró mosollyal figyeltek, amitől még pirosabb lettem, ezért a mellettem álló fiú jobbnak látta, ha inkább lepakolunk. Még mindig a kezemet szorongatva vezetett fel az emeletre, ahol rögtön a második ajtónál meg is állt. Az ajtón belül egy tipikus fiús szoba kapott helyett. Kék falakkal, amik tele voltak aggasztva mindenféle poszterrel, amiket néhol már elengedett a ragasztó. A fal mellett egy kicsinek semmiképpen nem mondható ágy foglalt helyet, amellett mindössze egy ruhásszekrény, íróasztal és egy kisebb komód kapott helyet. A másik oldalon pedig egy aprónak számító éjjeliszekrény. Ezen csak egy lámpa volt található semmi más, míg a komód tetején össze-vissza több bekeretezett kép is volt. Sorra néztem át a képeket.

- Miért tartasz magadról kiskori képet? - mutattam fel mosolyogva az említett képet.

Az érintett csak megvonta a vállát. Tovább nézelődtem, Harry pedig mögém állva átkarolta a derekamat és nyakamat kezdte csókolgatni. Nevetve ráztam le magamról, mert a képei jelenleg jobban érdekeltek, ám ő ezt nem nézte jó szemmel. Maga felé fordítva nyomott egy lágy csókot az ajkaimra, miközben a hajammal játszadozott. Csókunk befejeztével újra a képeknek szenteltem az összes figyelmemet, míg barátom lemondóan sóhajtott és újra átölelt. A következő pillanatban a kezembe akadt egy kép, amin Harry és egy szőke hajú lány voltak. A lány Harry ölében ült, egy fotelban, míg ő átölelte a lányt. Mindkettőjük arcáról sütött a boldogság, hiszen őrült módon vigyorogtak mindketten.

- Ő ki? - néztem kérdőn Harryre.

A hangomban nem volt semmi számonkérés, vagy harag, hiszen az a képről is tisztán látszott, hogy nem egy mostanában készült kép. Csupán csak kíváncsi voltam.

- Anya üzeni, hogy kész a vacsora. Gyertek le - állított be Gemma, pont amikor testévre éppen beszélni kezdett volna.

Bólintva jeleztük, hogy megértettük, aztán követtük a lányt a konyhába. Közben végignéztem a házon, amiben meleg, pasztellszínek uralkodtak. A falakon sorra jelentek meg a családi képek, a legrégebbitől a legfrissebbig. Az egész nagyon hangulatos. Harry egy biztató mosolyt küldött felém, majd kihúzta nekem az egyik széket, amire azonnal ráhuppantam. Bár Anne iszonyatosan finom vacsorát főzött, még se bírtam megenni. Próbáltam, de nem ment. Ha ránéztem a kaja mennyiségre, akaratlanul is az jutott eszembe, hogy ha ezt most mind megeszem, akkor hány kilót fogok hízni, hogy az mennyire fog meglátszani, és akkor mennyire utálni fogom magam. Hála a hülye gondolataimnak egyből elment az étvágyam, sőt még az életkedvem is. Félénken megköszöntem a kaját és csendben hallgattam a többiek beszélgetését.

- Mondd csak Rony, te mivel foglalkozol? - kérdezte Gemma.
- Harryhez hasonlóan hozzám is az énekes szakma áll közel, szóval jelenleg azzal ütöm el az időmet. Bár ha nincs Harry, akkor valószínűleg otthon lopnám az időt, valami haszontalan időtöltéssel - oh, te barom! Nem igaz, hogy nem bírom befogni. Ha annyit mondok, hogy énekesnő vagyok, az is tökéletesen elég lett volna...
- És mivel foglalkoznál, ha nem Londonban lennél, és nem lennél énekesnő?
- Um, hát valószínűleg anyuval vitatkoznék, hogy nem akarok egyetemre menni és, hogy semmi célom nincs.
- Harry említette, hogy nem angol vagy - ugrott másik témára Anne, aminek szívből örültem.
- Nos, ez így nem teljesen igaz, mert félig az vagyok, hiszen apu angol, viszont anyu magyar. Szóval apu ágáról angol vagyok, anyu ágáról magyar. És az eddigi életem háromnegyedét Magyarországon is éltem le.
- Nem volt nehéz először megtanulni a nyelvet?
- Három éves koromig éltünk Londonban, addig csak angolul tudtam. Aztán Magyarországra költöztünk és muszáj volt megtanulnom magyarul is. Szóval a magyar okozott nehézséget, nem az angol - mosolyodtam el, és azon kaptam magam, hogy teljesen felszabadultan csevegek Harry anyukájával és nővérével, míg ő vigyorogva hallgat minket.

A vacsora jól telt, viszont Anne többször is megkérdezte, hogy biztos nem vagyok-e éhes, de mindannyiszor ugyanazt a választ kapta.

Harry ágyán feküdtünk fáradtan, mindketten a pizsamánkban. Egy gyors zuhanyzás segített valamennyire felfrissített, így nem éreztem magam annyira fáradtnak, mégis Harry szívdobogása, egyenletes légzése és a meleg ágy gondolata rögtön elálmosított.

- Harry, ki az a lány a képen? - kérdeztem újra, mert hirtelen eszembe jutott, hogy nem válaszolt.

Huszadik rész: 2013. 10. 26.