2. fejezet - Gyerekesség

Hali!:)
Megérkeztem a második fejezettel. A harmadik fejezet valószínűleg jövő szombaton fog felkerülni, hiszen közeledik a szünet vége, aztán újra a kínzás. Sokat kéne tanulnom még a szünetben, hiszen szépen ellógtam a töri témazárót, amit most be kell pótolnom majd. És sehogy sem bírok beleverni a fejembe 15 leckét.:| Mindegy, ez nem is lényeges. Tehát következő rész jövő szombaton. Hagyjatok valami jelet magatok után! :)
Jó olvasást! xx

I Wish

Jókedvvel kelek fel, és ez ki is tart egészen addig, amíg le nem érek a nappaliba. Liam és Sophia éppen veszekszenek, valószínűleg a tegnapi miatt. A lány így is dühösnek látszik, de érkezésemre felém kapja a fejét. Nos, ha tekintettel ölni lehetne, akkor most biztos, hogy holtan rogynék össze. Nem akarok beleszólni a vitájukba, sőt szeretnék csak a konyháig eljutni, egy pohár kávéért, aztán utána beszélhetünk. Meg is ölhet, ha gondolja, de először kávé!

- Ne legyek féltékeny? Akkor ez mit keres itt?- kérdezi dühösen, és úgy gondolom, hogy az „ez” jelzővel engem illet.

Micsoda udvarias. Nem vagyok veszekedős típus, de kijelentésére felhúzott szemöldökkel nézek rá.

- Destiny Calder vagyok, Eleanor húga. Gondolom őt nem kell bemutatnom. Megesik, hogy spontán alkalmakkor magukkal rángatnak, hogy itt aludjak, és hallgathassam a sok ökörséget. Bár, ez számodra lényegtelen. Liam és köztem nincsen semmi, maximum egy méter távolság és baráti viszony. Valószínűleg ennél több nem is lesz, hiszen ha akarnék bármit is, tiszteletben tartanám, hogy barátnője van. De nem akarok tőle semmit, így megnyugodhatsz, nem történt közöttünk semmi - mondom, enyhe gúnnyal a hangomban.

Sophia ledöbbenve néz, én pedig eltűnök a konyha felé. Niallt már ott találom, aki szokása szerint egy szendvicset majszol. A pár veszekedése a konyhába is behallatszik, de a fiú teljesen nyugodtan hallgatja.

- Nem gondoltam volna, hogy képes vagy 2 percnél tovább beszélni, folyamatosan - neveti el magát.
- Őszintén szólva, én se. De ha ezzel megmentettem a kapcsolatukat, akkor teljesen megérte - vonok vállat mosolyogva.

Reggeli kávémat szürcsölgetem, amikor Liam lép be meggyötört arccal.

- Minden rendben? - kérdezek rá azonnal.
- Persze. Csak nem kellemes a reggelt veszekedéssel kezdeni, egy olyan dolog miatt, ami nem is igaz.
- Sajnálom.
- Nem a te hibád - néz rám mosolyogva.

Visszamosolygok rá, majd az üres bögrét a mosogatógépbe rakom. Lassan a többiek is ébredeznek, míg végül drága nővérem is megjelenik. Szokása szerint még kócos hajjal, kinyúlt pólóban, smink nélkül is csodálatosan néz ki.

Két órakor már Hope egyik kedvenc cukrászdájában ülünk. Én leginkább a kávéért járok ide, míg Hope a fél kínálatot megeszi. Piszok mázlista. Ha Európa fél havi kaja mennyiségét esze meg, akkor se látszik rajta semmi. Míg ez rólam nem mondható el, így inkább kerülöm az ételt. Hope éppen azt ecseteli, hogy tegnap összefutott valami sráccal. Szó szerint.

- Annyira cuki volt. Bocsánatot kért, és megadta a számát - szinte szárnyal a boldogságtól.

Vigyorogva hallgatom, ahogy a fiúról álmodozik. Már teljes leírást kaptam a srácról, de a nevét még mindig nem tudom. Barátnőm viszont nem hagyja abba a beszédet. Csak beszél és beszél, miközben szemei csillognak.

- Esetleg a cuki srácnak neve is van? - kérdezek közbe gyorsan, amikor levegőt vesz.
- Persze, persze - vágja rá nevetve.
- És meg is mondod? - vonom fel fél szemöldökömet.
- Oh, igen. Hogyne. Ryan a neve. Megbeszéltük, hogy holnap találkozunk. De megnéztem a közösségi adatlapját és tele van lánybarátokkal, akik naponta posztolnak neki valami hülyeséget, ráadásul szívecskézgetnek neki. Nem is mondtam, hogy 19 éves. Két évvel idősebb nálunk. Vagyis nálad csak alig másféllel - csacsog össze-vissza.

Nem igazán tudom követni, de azért vigyorogva hallgatom. Hope tipikus tinilány. Mindenért rajong, ami mostanában kicsit is popularitásnak örvend. The Vamps, Union J, Austin Mahone, Justin Bieber és persze One Direction. Félre értés ne essék, ezeket az előadókat ugyanúgy meghallgatom, és szeretem, ahogy a Nirvanat, de nem vagyok fanatikus. Az előttem ülő lány viszont akár annak is mondható. Na nem őrült mértékben, ez még belefér az egészséges rajongás kategóriába.

- Mi van Liammel? - kérdez rá váratlanul, mire félrenyelem a kávémat.
- Semmi. Sétálgattunk egy kicsit. Nem értem, hogy ebből miért kell rögtön ekkora hírt csinálni. Van barátnője, akit szeret. Amúgy se tudnék úgy nézni rá, mint egy fiúra, akibe szerelmes lehetnék. 16 éves korom óta ismerem, mindig is egy védelmező idősebb testvér volt a szemembe, ahogy a többi srác is. Furcsa lenne ha így két évi ismertség után jönnék rá, hogy „Hoppá, szerelmes vagyok belé!”. Tehát nem. Nincs közöttünk az ég világon semmi - szögezem le, talán kicsit erélyesebben is, mint kellene.

Hope arcára az a tipikus „nekem nem tudsz hazudni” vigyor kúszik, amelyet annyira rühellek.

- Ne vigyorogj! Miért vigyorogsz? - támadom le azonnal, mire vigyora kiszélesedik.
- Nem tudom, hogy ezzel a monológgal engem akartál-e meggyőzni, vagy inkább saját magadat - gondolkozik el.
- Egyikünket sem. Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem érzek semmit Liam iránt - mondom magabiztosan.

Egy legyintést kapok cserébe, ő pedig egy szemforgatást. Általános negyedik óta boldogítjuk egymást, azóta megtanultunk szavak nélkül is kommunikálni. Sütizés, és részemről kávézás után most a plázát vesszük célba. Ami nekik jó, nekünk már kevésbé. Általában a zsebpénzünk felét itt költjük el, ha nem az egészet. Bár inkább veszek magamnak egy új pólót, minthogy drogokra költsem. Barátnőm egy olyan boltba rángat be éppen, ahol kifejezetten csak együttes lógós pólókat vagy pulcsikat lehet kapni. Hope persze egyből eltűnik mellőlem, én pedig kiszúrok egy Nirvana pulcsit. Persze van vagy 10 fajta pólóm és pulcsim, de ez még nincs bent a „gyűjteményemben”. Majd' két számmal nagyobb méretűt emelek le. Nem bánom, hogy nagyobb, az a tökéletes. Számomra mindenképpen. Az eladó srác nálam pár évvel lehet idősebb.

- Jó választás - mondja mosolyogva.

Visszamosolygok rá és barátnőm felkutatására indulok. Egy One Direction lógós pólót tart maga elé és magában valószínűleg azon tanakszik, hogy megvegye-e.

- Nem tudom, hogy megvegyem-e - rázza fejét gondolkozva. - Te vettél valamit?

Felmutatom a bezacskózott Nirvanas pulcsit, mire úgy dönt, hogy akkor ő is megveszi. Az eladó újra rám mosolyog, amit megint csak viszonozok, aztán barátnőmnek szenti a figyelmét.

- Ez mi volt a sráccal? - támad le egyből, amint kilépünk a boltból.
- Megdicsérte a Nirvanas pólómat, amikor kifizettem. Ennyi. Hope nem kell mindent túl komplikálni. Inkább nézzünk be a cipős boltba - terelem a beszélgetést.

Ezer örömmel egyezik bele az ötletembe, így fél pillanaton belül már a cipők között válogatunk. Ugyancsak szétszéledünk, hiszen őt jobban vonzzák a magassarkúk, mint a bakancsok. Persze, most is én végzek előbb, bár most nem sokkal. Amint kifizetem a cipőt már meg is jelenik mellettem Hope, aki egy nagyon magas sarkú cipőt fog a kezében. Én inkább kínzóeszközöknek nevezném, nem cipőnek, de ő tudja. A bolton kívül büszkén mutogatja a vásárolt terméket, aztán kiveszi az én dobozomat a kezemből. Megdicséri az újonnan szerezett vörös bakancsomat. A fodrász felé vesszük az irányt, ugyanis mindketten ráuntunk a saját hajunkra. A fodrász teljesíti a kérésemet, így egy óra múlva rövidebb hajjal várom, hogy Hope is kész legyen. Barátnőm is úgy döntött, hogy elege lett a hosszú hajából, ezért mindketten rövidebb hajjal lépünk ki az üzletből. Egy újabb kávét iszogatok, miközben a mozinál állunk. Nincs konkrét elképzelésünk, hogy milyen filmet akarunk nézni, ezért csak az éppen játszódó filmeket nézzük. Egy horror film mellett döntünk, amiről már sokat hallottam.

Este nyolc óra van, és kint bizony már sötét. Barátnőmmel együtt amúgy is nagyon félősek vagyunk, hát még egy ilyen film után! Három választásunk van. Haza gyalogolunk a sötétben, hívunk egy taxit, vagy megkérjük Eleanort, hogy ugorjon el értünk valahogy. Természetesen az utóbbira esett a választásunk. Vonakodva, de beleegyezik végül, hosszas kérlelés után. Közli, hogy 10 perc múlva itt lesznek. Többes szám. Valószínűleg Louisval.

És tényleg meg érkeznek tíz percen belül. Sűrűn hálálkodunk, aztán az okát is elmondjuk. Az elöl ülő két ember persze jót derül rajtunk.

- Destiny, otthon beszélnünk kell - pillant hátra nővérem.

Értetlenül bólintok. Fogalmam sincs, hogy miről van szó. Először hazavisszük Hopeot aztán hozzánk indulunk. Nem kell sokat kocsikázni, hiszen gyalog is csak öt pernyire messzire lakunk barátnőméktől. Nővéremék hosszasan búcsúzkodnak. Jobbnak látom, ha inkább előre megyek. Jól teszem, mert El csak egy jó fél óra múlva jelenik meg. Szememet forgatom, miközben a ma már ki tudja hányadik kávémat iszom.

- Miről szerettél volna beszélni? - kérdezek rá végül, mert furdalja az oldalamat a kíváncsiság.
- Nos, igen. Louisval elutazunk egy hétre. Szeretném, ha addig a fiúknál maradnál. Nem akarom, hogy itthon legyél egyedül. Harryék ezer örömmel fogadnak. Ő talán kicsit nagyobb örömmel is, mint kéne - morogja a végét.

Elnevetem magam. Nincs ellenemre, hiszen egészen jól kijövök mind az öt fiúval. Azért furcsa belegondolni, hogy egy hétig négy fiúval leszek összezárva, El nélkül. Az utóbbi években nem igazán fordult elő, hogy két napnál többet töltsek El nélkül.

- Mikor utaztok?
- Holnap reggel.
- Oh, időbe szólsz - nevetem el magam kínosan.
- Bocs, én se tudtam. Ma szólt Louis - szabadkozik azonnal, mire legyintek.

El segít elpakolni a szükségesnek ítélt cuccokat. Bár nem hinném, hogy ekkora feneket kéne keríteni a dolognak. Fél órányival leszek csak odébb. Ha itt marad valami, akkor majd hazaugrok, vagy valami. Hiába próbálom ezt megmagyarázni Eleanornak, hajthatatlan.

Még mielőtt elalszok gyorsan üzenek Hopenak, aztán átadom magam az álmok édes világának.

Reggel mosolyogva ébredek, ami köszönhető igencsak édes álmomnak. Bár csak egy kis részletre emlékszem, de az édes volt. Édesebb az összes álmomnál. Egy számomra ismeretlennek tűnő fiúval álmodtam. Gyönyörű barna szemekkel, édes, puha ajkakkal, melyek az enyémeket érintették. Ezen kívül sajnos más nem rémlik. Nem emlékszem az arcára.

- Mi ez a nagy mosolygás? - kérdezi El, miközben felém nyújt egy bögre kávét.
- Jót álmodtam - vonok vállat.
- Hozd ide a cuccod. Harry hozza el Louist, és ő visz téged el hozzájuk. Úgy 3 percen belül. Szóval spurizz! - adja a parancsot.

Szalutálok és kivonszolom a szobámból a bőröndöt. A csengő éles zaját hallom, majd még pizsamába nyitok ajtót és engedem beljebb az érkezőket. Louis mosolyogva köszön, míg Harry alaposan végigmér.

- Szemed le vedd a húgomról! Mondtam, hogy tiltott terület.
- Szeretem a tiltott dolgokat - harap alsó ajkába, amitől elmosolyodom.
- Ő nem egy dolog. Egy lány, akinek vannak érzései, szóval a közelébe ne merészelj menni. De ha mégis, lenne annyira bolond, hogy a közelébe engedne, akkor ha összetöröd, nem lesz jó vége! - fenyíti Harryt.
- Hé! Itt állok ám! Nem zavar titeket véletlenül?
- Nem - kapom az egyhangú választ.

Lemondó sóhajjal szedem rendbe magamat, hogy valami elfogadható, emberi külsőt öltsek magamra. Mikor kiérek Eleanorék éppen indulni készülnek. Gyors búcsúzkodás után le is lépnek, így kettesben maradok Harryvel.

- Bocs El miatt - húzom a szám.
- Ugyan már. Vicces, ahogy fenyeget.
- Szerintem kínos. Mindjárt 18 leszek, nem vagyok már 15 éves, akinek bármelyik pillanatban összetörhetik a szívét - morgom.
- Az a baj a szívtöréssel, hogy nem kortól függ.

Felvont szemöldökkel nézem, de inkább ráhagyom. Végül is igaza van. Szinte törvényszerű, hogy legalább egyszer mindenkinek összetörik a szíve. Nos, majdnem 18 évesen még nem jött el ez a pillanat. Remélem nem is fog. Nem vágyom szerelemre. Nem vágyom arra a sok szarságra, ami vele jár.

- Indulhatunk? - kérdi.

Bólintok, így elindulunk. A kocsiban csend van, csupán a rádió szól. Nem igazán nyerik el a tetszésemet a zenék, míg meg nem szólal egy Taylor Swift szám. Mosolyogva hangosítom fel, és hagyom, hadd üvöltsön az I Knew You Were Trouble. Sajnos a számot nem tudom végighallgatni, hiszen a felénél meg is érkezünk. A mellettem ülő fiú lekapcsolja a rádiót, majd leállítja a motort is. Kikászálódok a fekete kocsiból és a hátsóüléshez lépek, hogy kivegyem a táskámat. Azonban Harry megelőz. Kikapja a bőröndöt, aztán befelé indul. Utána sietek. A házba most csend uralkodik.

- Gondolom nem lepődsz meg, ha azt mondom, hogy a vendégszoba a tiéd - mondja.

Megrázom a fejem, hiszen gondoltam. Akárhányszor aludtam itt, mindig az volt az én ideiglenes szobám.

- Többiek?
- Valószínűleg a szobájukban döglenek - von vállat.

Lerakja a cuccomat a vendégszobába. Megköszönöm, majd távozik is. Folyamatosan csak az álmomra gondolok. Egyszerűen nem bírom kiverni a fejemből azt a barna szempárt. Annyira ismeretlen, mégis olyan ismerősnek tűnik. És azok a puha ajkak, amelyeknek szinte érzem az érintését, ahogy álmomban megcsókoltak.

Ideje lesz kivernem a fejemből ezt az álmot. Inkább lemegyek egy kávéért. Egyszerre lépek ki a szobából Sophiaval, aki minden bizonnyal Liamnél tartózkodik. Felvont szemöldökkel néz rám és köszönésre sem méltat. Mindketten a lépcső felé vesszük az irányt. Sophia előbb lép oda, és diadalittasan néz rám, mintha csak valami verseny lenne. Magamba jót szórakozok a viselkedésén, ami enyhén gyerekes. Lassan kiderül, hogy egyezik az úti célunk, így egészen a konyháig folytatja a bugyuta versenyét. Liam ott tartózkodik. Sophia érzelmes és hosszú csókban részesíti és az ölébe ül. Már-már görcsösen mutatja, hogy összetartoznak. Egy amolyan „szánalmas vagy” pillantást vetek felé és a kávénak szentelem a figyelmem.

- Destiny, szia! - köszön Liam mosolyogva, amint észre vesz.

Viszonozom a gesztust.

- Hallom, a héten nálunk tengeted a napjaidat majd - mosolya változatlan.

Bólintok, és nagyot kortyolok a kávémba. Az ölében ülő lány gyilkos tekintettel figyel. Istenem, legszívesebben az arcába üvölteném, hogy nem kell a pasija, de ezt még se tehetem. Sajnos. Pedig igazán irritál ez az „akadj le a pasimról, de nagyon gyorsan” nézés. Nem is sokáig töltöm velük az időmet, inkább visszamegyek a szobámba. Fogalmam sincs, hogy mivel tudnám elütni az időt, hogy kevésbé unatkozzak. Niall szobájához veszem az irányt. Halkan kopogok, mire beinvitál.

- Mi újság? - kérdi miután vidáman üdvözöl.
- Miután első számú közellenség lettem, gondoltam benézek hozzád - vonok vállat, ő pedig elneveti magát.
- Ezek szerint összefutottál Sophiával - bólintok. - Ne foglalkozz vele.
- Nem is. Csak kicsit gyerekes.

Hosszan beszélgetünk, majd eldöntjük, hogy lemegyünk valami filmet nézni.