2013. október 21., hétfő

20. fejezet - Féltékenység

Hali!:)
Úgy gondoltam, előbb hozom a részt. Ennek pedig egyetlen oka van. Én már befejeztem a történetet. Megírtam az epilógust is. Ezért gondoltam, ha benne lennétek, akkor két naponta hoznám a részeket most.:) 
Viszont ha befejeztem ezt a történetet, akkor tartanék egy kicsi, tényleg nagyon kicsi szünetet és elkezdenék egy új blogot. Terveim szerint Liam főszereplésével. Arra lennék kíváncsi, hogy azt is olvasnátok-e!?:) Várom a kommikat.:D
Jó olvasást! xx

- Ő Holly, az első barátnőm. Az X faktor alatt szakított velem, mondván neki ez túl sok lenne, de aztán kiderült, hogy a legjobb barátommal szépen összejöttek, miközben velem volt. De már nem érdekes. Nem is értem, miért nem vettem le az a képet már - rázta meg hitetlenkedve a fejét, én pedig hihetetlenül elszégyelltem magam.
Mert ugyanezt tettem vele. Talán mégis az én oldalamra billen egy kicsivel a mérleg, mert akkor már nem voltunk együtt, amikor lefeküdtem Zaynnel, sőt össze se jöttem vele. Ettől eltekintve kegyetlenül rosszul éreztem magam. Szorosabban bújtam Harryhez, miközben a pólóját markolásztam. Valahogy, valami mindig emlékeztetni fog arra, hogy mennyi mindent elszúrtam.
- Nem azért mondtam, hogy rosszul érezd magam emiatt. Semmi szükség rá. Te teljesen más vagy, mint ő - mondta lágyan, mintha meghallotta volna gondolataimat.
Lassan simított végig hajamon, majd a hátamon, a gerincem vonalán, amibe beleremegtem és még a hideg is kirázott.
- Lenne kedved sétálni egyet? - emelkedett fel ülőhelyzetbe, apró mosollyal az arcán.
- Ugh, nem maradhatnánk inkább a meleg szobában és nézhetnénk filmet? - vetettem fel ötletemet félénken mosolyogva.
- Amit csak szeretnél - nyomott egy puszit a homlokomra. - Mit szeretnél nézni? Horror, romantikus, vígjáték?
- A felhők fölött három méterrel! - vágtam rá azonnal.
-  Képes lennél megnézetni velem egy szörnyen nyálas romantikus filmet? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Naaaa, kérlek! A kedvemért - néztem rá kiskutya szemekkel, mire egy lemondó sóhaj kíséretében bólintott.
Vigyorogva ugrottam a nyakába és pusziltam meg az arcát, mire ő is elmosolyodott. Ezerszer láttam, és még ezerszer megtudnám nézni egymás után azt a filmet. A legeslegkedvencebb film, amit valaha láttam. Aztán ott van örök másodikként a Büszkeség és balítélet, aztán a harmadik helyen mindig az aktuálisan nézett és jónak nyilvánított film áll, amiből vagy 100 van. Igazából csak azért választottam ezt, mert Harryt nem akartam kínozni a második számú kedvencem eredeti, hét órás verziójával, na meg még a másfél órással sem. Így is nagy szó, hogy ezt megnézi velem.
Boldogon kucorodtam be Harry mellé, míg ő fél kezével derekamat ölelve húzott magához. Fejemet vállán pihentettem, miközben a filmet bámultam. Már a vége felé járt, az arcomról meg patakokban ömlöttek a könnyek. Tudom, hogy csak egy film, tudom, hogy nem történt meg, de attól még szomorú. A mellettem ülő fiú erősen szorított magához és a vállamat simogatta megnyugtatás képpen, de ez felesleges volt. Hisz még csak most jön majd a vége.
A film után még legalább fél óráig zokoghattam. Bár az már inkább a felgyülemlett stressz, fájdalom, hiány és hasonlóan fájó érzések hatása volt, amit most kiadhattam magamból.
- Megnyugodtál? - kérdezte mosolyogva, csendesülő sírásomra utalva.
Halvány mosollyal bólintottam és karjai közé vetettem magam. Körém fonódott karjai, és szívverése védelmező és egyben nyugtató érzéseket keltettek. Így akartam maradni, akár örökké.
Éjfél felé kattogott az óra, de egyáltalán nem éreztem maga fáradtnak, ahogy Harry sem. Egy újabb filmet nem lett volna már erőm végig nézni, ezért Harry újból felvetette az ötletet, hogy sétáljunk. Ezúttal beleegyeztem. Így történt, hogy éjjel egykor még kint fagyoskodtunk az üres utcákon és csak élveztük, hogy kettesben lehetünk. Jelentéktelen és felesleges dolgokról csevegtünk, miközben kézen fogva szeltük az utcákat.
- Már a legelső látásra szerelem voltál számomra. Csupán csak nem tudtam róla. Nem ismertem ezt az érzést ezelőtt, így fogalmam sem volt, hogy mégis mi ez. Csak azt tudtam, hogy veled akarok lenni a nap minden egyes percében. Hogy folyton magamhoz akarlak ölelni, elmondani, hogy milyen gyönyörű vagy. Soha nem hittem volna, hogy ennyire beléd esek. De megtörtént. Itt vagyok. Fülig szerelmesen. És bár az elmúlt hónapok nem voltak különösebben boldogok, mégsem változtatnám meg. Minden perc szenvedést megért, hogy most itt lehessek veled, és teljesen a magaménak mondhassalak - hadarta el Harry, végig mosolyogva.
Fülig pirultam, és nem tudtam, hogy mit mondhatnék. Így szavak helyett csak egy érzelmes csókot adtam neki. Elmondanám neki, hogy mennyire szeretem. Hogy mekkora pofonként ért, amikor rájöttem, hogy szinte az elejétől fogva őt szeretem, csak vak voltam. Hogy mennyire fontos is számomra. De ezek a dolgok kimondva jelentőségüket vesztik, közhelyekké és kis szavakká válnak, amelyek semmit nem érnek, ha tettekkel nem támasztják alá. De ugyan, hogy fejezhetném ki ezt a hatalmas szeretet, amit iránta érzek? Soha nem voltam jó ilyenekbe. Se szavakkal, se tettekkel nem tudtam kifejezni az érzéseimet. Ezért mindig féltem, és félek is, hogy emiatt fontos embereket veszítek el.

*

Az a pár nap, amit még Harry családjánál töltöttünk igazán jól telt. Bár először döcögősen indult, pár nap elteltével sikerült feloldódnom. Nagyon megkedveltem Gemmaékat, és teljesen gyerekesnek érzem azt a hisztit, amit indulás előtt levágtam.
Egy hét van vissza a koncertekig. Az elmúlt kicsit több, mint egy hét alatt Harry folyamatosan velem volt. Amit egy kicsikét se bántam. Szerettem volna egész nap vele lenni, a fennmaradt napokban. Csak hozzá akartam bújni és hagyni, had piszkálja a hajamat. Idegesítő szokás, sőt egyenesen utáltam, ha valaki a hajamat birizgálja, de Harrynél ez más volt. Ha ő csinálta az megnyugvással töltött el. A fiú szinte kitalálta a gondolatimat, ugyanis egy szabad percem nem volt szinte. Apu és Diana elutaztak valahová, így az enyém volt az egész lakás. Na, nem mintha olyan hangulatos lett volna egyedül egy hatalmas házban, de így, hogy társaságom is akadt mindig, így más volt.
Ahogy eddig is, úgy most is Harryvel töltöttem a napot. Valami bugyuta akciófilmet bámultunk, aminek se a címét, se a tartalmát nem tudom. Világfájdalmas fejjel ültem szorosan Harry mellett, aki félkarjával átölelt, miközben láthatólag hihetetlenül élvezte ezt a ramaty filmet. De ez így igazságos. Ha ő végig ül velem egy szörnyen romantikus filmet, akkor megtehetek érte annyit, hogy megnézek vele egy ilyen... khm, egy filmnek nem igazán nevezhető valamit. Barátom legtöbbször annyira koncentrál, hogy szerintem fel sem tűnik neki, hogy valaki ül mellette. Így általában ő beleéli magát, én pedig arcának tökéletes vonásait vizslatom minduntalan. Rém izgalmas cselekedetemből a csengő hangja zökkentett ki. Felvont szemöldökkel sasszéztam az ajtó felé, majd azt kinyitva hatalmas mosollyal figyeltem az ott álló két fiút. Noah nyakába vetettem magam, amikor már beljebb léptek. A fiú először kicsit megtántorodott, de aztán pörgött egyet és vigyorogva lerakott.
- Több, mint fél éve nem hallottam rólatok semmit! - torkolltam le őket mosolyogva.
- Hajkurásztuk az álmainkat - vont vállat Jake, miután ő is megölelgetett.
- Ja, de nem jött össze. Így vissza jöttünk. Gondoltuk meglátogatjuk a híres barátnőnket - kontározz Noah, aztán kacsintott egyet, mire megforgattam a szemeimet.
- Azért egy „még élünk, ne aggódj” üzenetet elbírtam volna viselni. De örülök, hogy itt vagytok.
A két srác követett miután a nappaliba indultam. Az ajtóban Harry állt, és tisztán levehető volt az arcáról, hogy féltékeny. Csak azt nem tudtam, hogy minek. Kérdő pillantást lövelltem felé, de ő csak elfordította a fejét. A tévében még mindig a kegyetlenül rossz film ment, de úgy láttam, hogy Noahnak is igencsak lekötötte a figyelmét, ahogy Harrynek is. Fintorogva néztem Jakere, aki felnevetett. Szóltam a két tévét bambulónak, hogy a teraszon leszünk, de választ már nem kaptunk, így gondolom, meg se hallották.
- Együtt vagytok? - kérdezte mosolyogva Jake, miután mindketten rágyújtottunk.
- Már másodszorra. Cigizel?
- Mint látod  - nevette el magát.
Oké, hülye kérdés volt. Ott a szájába az égő cigi, tehát valószínűleg igen.
- Carolékkal mi van?
- Car Liammel jár, Abigail szingli, Hanna Niallel.
- Na... hát Abigailnek nem jutott az öt főből egy? - kérdezte tetettet meglepődéssel.
- Szörnyen humoros vagy Jake.
- Mi van Zaynnel? Legutolsó beszélgetésünk alkalmával még halálosan odáig voltál érte. Meg egyébként is... Harryvel már másodjára? Azt hiszem, hogy egy kicsit lemaradtam. Szóval kérlek világosíts fel.
- Miután leléceltetek összejöttem Harryvel, mert nem akartam rosszat Perrienek, akinek fogalma sem volt arról, hogy Zayn szerelmet vallott nekem. Szóval összejöttem Harryvel, akibe ugyan nem voltam teljesen szerelmes, de éreztem iránta valamit, ami jóval túl ment a barátságon. Így ez jó volt mindenkinek. Nagyjából novemberig minden fasza is volt, mondhatni, hogy szinte már tökéletes. Utána Perrie örömmel mutogatta az eljegyzési gyűrűjét, igen Zayn eljegyezte, én pedig összetörtem. Harry rájött, hogy nem szeretem úgy, ahogy kéne és szakított velem. Aztán még aznap lefeküdtem Zaynnel, ami miatt Perrie és Harry is fújt rám elég rendesen, de aztán sikerült mindent megbeszélne mindenkivel. Majd következhetett négy depressziós kórházba és pszichiátriára járós hónap, amikor is rájöttem, hogy mindvégig Harryt szerettem, csupán csak nem jöttem rá, mert elvakított az, hogy Zayn szeretem, pedig nem. Hát és most itt vagyok. Harry barátnője vagyok, totál szerelmes és totál boldog. Imádom, amit csinálok, és nagyon jó barátaim vannak. Az életem tökéletes - mosolyodtam el.
Jake arcán láttam, hogy éppen próbálja feldolgozni a rázúdított információt. Igazából soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd sikerül ennyire nyersen elmondanom a hátam mögött hagyott, borzalmas hónapokat, de mégis sikerült, és örömmel tudtam be, hogy ez nem szegte a kedvemet.
- Mondd csak, veletek mi történt!
- Úgy gondoltuk jó muri lesz New Yorkban élni az álmaiknak, és egy fényképező mögött állva fotózni az embereket, de nem jött be. New York zseniális és pörgős. De ez nem az én világom. Nem bírok egy helyen maradni és kötöttségekkel élni. Nekem nem jött be az élet annyira, mint neked - lökött finoman vállba, mire elfintorodtam.

Jake és Noah csak késő este távozott, addig viszont minket boldogítottak. Örültem a látogatásuknak, hiszen bő fél éve nem láttam őket, és szörnyen hiányoztak. Bár úgy láttam, hogy Harry ennyire nem repes az örömtől, amit szóvá is tettem. Oh, de bár ne tettem volna!
- Oké. Elegem van. Miért néztél rájuk úgy egész délután, mint a véres rongyra?
- Mert idegesített, hogy folyton téged bámultak.
- Harry, ők a legjobb barátaim, lassan négy éve! Nem várhatod el, hogy ne beszéljek velük, csak azért mert fiúk. Nem, erre még te sem kötelezhetsz - akadtam ki teljesen, mire a velem szemben álló fiú tekintete elsötétült.
- Engem nem érdekel, hogy neked mik, hanem, hogy ők miként tekintenek rád. Az istenért is. Észre sem veszed, hogy a nyálukat csorgatják utánad. De tudod mit? Engem nem érdekel. Azt csinálsz, amit csak akarsz - és ez volt a végszó.

Könnyes szemekkel néztem, ahogy Harry kiront a nappaliból, aztán már csak a bejárati ajtó csapódását hallottam. Már nem próbáltam meg visszatartani a könnyeimet. Lábaim remegése nem csillapodott, így a földre borulva zokogtam tovább. Újra ott voltam, ahonnét már egyszer sikerült felállnom. Nem bírtam felfogni, hogy megint elcsesztem. Nem is gondolkodtam, csak hagytam, hogy remegő lábaim vigyenek, aztán megérkeztem a fürdőszobába. Üdv újra fürdőszoba, amely szem és fültanúja volt az összes szenvedésemnek, és el ne felejtsük galád kis barátomat a pengét, amellyel próbáltam megszüntetni a fájdalmat. Kocsonyaként reszkető kezeimmel most is azért nyúltam. A penge már félúton járt a csuklóm felé, de még nem tettem meg.
Nem, ezt nem tehettem. Nem csinálhattam újra, miután annyi embernek megígértem, hogy nem teszem. Nem gyengülhetek el újra annyira, hogy ezt lássam csak megoldásnak. A fürdőszobai kukába dobtam a pengét aztán hideg vízzel áttöröltem az arcomat, remélve, hogy ez valamennyire észhez térít. 
A tükörbe nézve egy csapzott, kisírt szemű lány nézett vissza. A tükörképemmel még mindig nem voltam megelégedve, de inkább el is léptem onnét. Semmi szükségem nem volt újabb sebekre. A szobámba lépve ruhástól az ágyba vetettem magam és a fejem búbjáig húztam a takarót. Még mindig patakzottak a könnyeim. Fájt, hogy ilyen miatt elrohant. 
Valószínűleg zokogásomtól nem hallhattam, hogy valaki bejött. Ugyanis már csak az tűnt fel, hogy takarót valaki lerántotta és így már anélkül bőgtem tovább.  

5 megjegyzés:

  1. De jó új rész *.* Alig várom a következőt.Régóta követem a történeted de még nem írtam kommentet amit nagyon-nagyon sajnálok. Egy szóval jellemezném "Tökéletes".Imádom Harryt, Zaynt mindenkit.Kivéve talán Perriet:D. Na szóval akkor két naponta lesz?Hurrá! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!:)♥
      Igen, igen. Mostantól két naponta friss rész. Utána egy kis szünet és ha valakit érdekel, akkor egy újabb történet....:)

      Törlés
  2. Nagyon jo lett, imadtam! Ket naponta uj resz?,?,??? Anyam, most akkor meg jobban varom a szerdat! Hm, PLL es resz a kedvenc blogomba, jo nap :D nagyon varom a kovetkezot es az annyira leloboz, hogy mar semmit nem erez a foszereplonk Zayn irant :( na watever, azert meg varom a kovetkezot! Xx, dori :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!:D♥
      Oha, végre egy PLL fan. Már nem érzem magam annyira egyedül....:))
      Szerdán érkezik a kvöetkező.:Dxx

      Törlés