2013. október 23., szerda

23. fejezet - Hogy te mekkora egy pöcs vagy!

Kérésre egy újabb rész. De ez az utolsó. A következők pénteken!:)
Egyszer említették hozzászólásban, hogy lehetne egy rész, ami Zayn szemszögéből van. nos, itt van. Megírtam. Nem tudom, hogy milyen lett. Azért remélem tetszeni fog!:)

Jó olvasást! xxx

*Zayn szemszöge*

I should've kissed you
Jól esett, hogy Rony segíteni próbált. Istenem, bárcsak tudná, hogy Perrie fele annyira sem érdekel, mint ő. Persze, ramaty érzés, amikor rájössz, hogy megcsaltak, sőt a hátad mögött egy másik kapcsolata van. Muszáj távolságtartóan viselkednem Ronyval. Nem fordulhat elő újra, hogy szét mennek Harryvel. Ráadásul fogalmam sincs, hogy mit érez ő. Semmit nem tudok. Csak azt, hogy én hülye veszni hagytam a lehetőséget, amelyre éveken keresztül vártam. Csupán azért, mert gyáva voltam. Féltem kockáztatni, eldobni a biztosat egy olyanért, ami már először se működött. Ami csak miattam nem működött, mert már akkor is gyáva voltam. Rohadt gyáva. Ami miatt utálom magam rendesen.
Kint már sötét volt. Elég rendesen eltelhetett az idő, mióta bezárkóztam az egyik vendégszobába. A többiek hangos nevetése hallatszott a nappaliból. Pulcsit és cipőt vettem és kisétáltam az ajtón. Senkinek nem tűnt fel, hogy eljöttem. A városban sétálgattam, ami ezerszer szebb este, mint nappal. Istenem! Rony hányszor elmondta mindig, hogy milyen gyönyörű este a város, de nappal mennyire utálja. Visszagondoltam a délutánra. Pár éve is mindig ezt csináltam. A csuklójánál fogva rántottam vissza, ha dühös volt, vagy csak ha búcsúzás után hazaindult, de még nem akartam elengedni. Hiányzik, hogy szabadon megcsókolhassam, hogy megölelhessem, hogy én tudhassam magam mellett egész nap, és ne Harry. Harry és Ő olyan átkozottul szerelmesek! Féltékenykedem a legjobb haveromra. Ennél mélyebbre nem süllyedhetek. Mégis kivel beszéljem ezt meg? A srácokkal nem lehet, mert ők nyilván nem tudnák megmondani mit tegyek, mert nem tennének különbséget köztem és Harry között. Ronyval alap, hogy ezt nem vitathatom meg, ahogy Perrievel sem. Hanna és Car... nos, velük nem ápolok olyan jó viszont, és tudom, hogy egyből Ronyhoz futnának. És meg is van a befutó. Eleanor. Nem áll senki pártján, látja mi a jó Ronynak, és nem adja vissza senkinek. Így ha El szerint is maradjak távol Ronytól, akkor nem fogja megtudni. Eltől biztos nem. Bingó!
Telefonomat elővéve kerestem ki a lány számát a névjegyzékből aztán írtam neki egy üzenetet, hogy a főtéren várom. Nem tellett fél órába se és meg is érkezett.
- Malik, ajánlom, hogy jó indokod legyen, egy idegen városban elrángatni idáig sötétben! - esett nekem azonnal, mire elmosolyodtam.
- Szeretem Ronyt - böktem ki.
- Persze, hogy szereted. Az egyik barátod. Én is szeretem. Komolyan idehívtál emiatt?
- Nem, én nem úgy szeretem! Én szerelmes vagyok belé... - elhalkultam a végére.
- Nézd Zayn, ezt elbasztad. Ez a hajó elúszott. Tökéletesen boldog Harryvel, aki bár nem hozzá való, mégis úgy látszik tökéletesen megvannak egymással annak ellenére, hogy mennyire egyformák.
- Szóval virágnyelven ez valami olyasmi, hogy „Sajnálom Zayn, de már nem szeret téged, kár próbálkoznod?”
- Nem. Ez az, hogy egy hülye tuskó vagy, és folyamatosan hülyíted azt a szerencsétlen lányt. Egyszer szerelmet vallasz neki, másszor bunkó vagy. Eljegyzed Perriet, lefekszel Ronyval. Elküldöd, élsz tovább Perrievel. Szakítasz Perrievel, rájössz, hogy Ronyt szereted. Szerinted ez így fair? Gondolod, hogy ezek után még lenne esélyed nála? - vonta fel egyik szemöldökét.
- Nem. Nem tudom.
- Ahogy én se. Harry teljesen szerelmes, Rony is annak látszik - nézett rám sajnálkozóan.
- Hát ez fantasztikus.
Hálás voltam, hogy eljött csak azért, mert én kértem. De talán azért vagyok a leghálásabb, hogy az igazat mondta, hogy meg sem próbált szépíteni a helyzeten.

*

Tegnap hajnalig kint bolyongtam. Senki nem várt aggódva, vagy szerelmes pillantásokkal, miközben örül, hogy lát. Egy fél köszönést kaptam a nappaliban tévéző Abigailtól, és ennyi.
Nagyjából a mai napom is így telt. Mindenki felszabadultan csacsogott, én pedig ültem közöttük fapofával.
- Egy óra múlva a nappaliban. Öltözzetek fel, este nincs olyan meleg!
Aha, szóval bulizunk. Fantasztikus. Pont ahhoz van kedvem. Ott még vágjak is jó képet. Csodálatos. Nem baj. Alapozásnak egy pár üveg, és valószínűleg az összes problémámat elfelejtem.

Miután Ronyéknál elég rendesen bealapoztunk nem volt gond a hangulatunkkal a szórakozó helyen, aminek a nevét nem sikerült megjegyeznem. Rony Abbyval táncolt, a többi páros maradt, csupán csak Harryt nem találtam. Na nem mintha annyira kerestem volna. Sok lány jött oda, de nem volt kedvem táncolni. Velük semmiképpen. Egy lányt akartam. Aki nem akar engem. A fene vigye el az alkoholt! Hát még ilyenkor se tudom kicsit kiverni a fejemből, hogy legalább ilyenkor ne fájjon ennyire kegyetlenül, hogy elbasztam!?
Nem tudom mennyi idő telhetett el, talán egy óra, amikor egy kis friss levegőre vágyva kikászálódtam a tömegből, a bejárathoz. Kellemesen hűvös idő volt. Ráérősen kotorásztam elő a cigimet. Egy szál elővétele után már csak az öngyújtómat kellett megtalálnom. Miután az is meglett egész nyugodtan rágyújthattam. Élveztem, ahogy a nikotin káros ereje szétárad a testemben. Percekkel később tértem csak vissza a zsúfolt helységbe, ahol mindenki önfeledten táncolt.
Az este folyamán alig láttam együtt a Harry és Rony párost. Bár próbáltam kizárni őket, nem rájuk koncentrálni, ami egy kicsit sikerült is. Nem egy lánnyal táncoltam, de ennél soha nem mentem tovább. Tegnap bejelentik, hogy megcsaltak, ma rájövök, hogy soha nem lesz enyém a lány, aki szeretek. Nem, nem tudtam volna most mással lenni.

Hasogató fejfájás. Igen, ez általában a másnaposság első jelentkező tünete. Aztán a második fázis a hányinger. Nos, második fázis is pipa. Úgyhogy még fel se ébredtem rendesen, de szaladhattam kiadni magamból, amit tegnap legurítottam. Gyors, élénkítő zuhanyzás után a konyhát céloztam meg. Beérve egyedül csak Rony anyukáját pillantottam meg.
- Jó reggelt - mosolygott vidáman.
- Reggelt - motyogtam másnaposan, mire elnevette magát.
- Fájdalom csillapító a felső fiókban, üdítő a hűtőben, pohár a jobb oldalsó szekrényben - informált, amit egy biccentéssel köszöntem meg.
Csendesen bambultam magam elé. Már dél felé járt az idő, ám a többieknek nyoma sem volt.
- Későn értetek haza?
- Inkább korán. Valamikor hajnalban, talán olyan öt óra felé.
Lassacskán a többiek is kezdtek kifelé és lefelé szállingózni, így megtelt a konyha. Mindenki fájdalom csillapítót kutatott. Visszaindultam a vendégszobába, hogy átöltözzek. Mindenki más is szétszéledt, ezért én is maradtam. Tekintetem a laptopomra irányult. Fáradt, szomorú mosollyal nyitottam meg a képeimet. Átnéztem az összes képemet, a legújabbaktól a régebbiekig. A képek nagyja négy részre osztódott. Első rész, amelyeken a családommal vagyok, amelyeken a fiúkkal vagyok, amelyeken még Ronyval vagyok és az utolsó, amelyeken Perrievel vagyok. A családosak tipikus családi „mosolyogjunk a kamerába” képek. Aztán jöttek azok amiken a négy bolonddal vagyok. Volt ahol vihogtunk, ahol szimplán csak a kamerába néztünk és volt, ahol csak egyikükkel voltam rajta. Ránéztem arra a mappára, ami a Ronyval készített képeinket tartalmazta. Tudom, hogy évek teltek el azóta, de nem volt szívem letörölni. Inkább elrejtettem őket a számítógép „belsejébe”, de nem töröltem le. Szívem összefacsarodott a képek láttán. A mappa tele ölelkezős, önfeledten vigyorgós képekkel. Összesen egy kép készült, amin éppen megcsókolom őt. Arca két kezem közé fogva, miközben kipirultan áll előttem. Szemünk behunyva, kezei a nyakam körött. A kedvencem az összes közül. Emlékszem, a szakításunk után is hónapokig volt ez a háttérképem, mind gépen és telefonon. Aztán lecseréltem. Nem akartam tovább sanyargatni magam. Most meg bármit megadnék, hogy visszacsinálhassam. Végső elkeseredésemben inkább kinyomtam a fenébe az egészet. A nappaliban Rony ült egyedül. Üveges tekintettel mered maga elé.
- Hé, mi történt? - veregettem meg a vállát elé állva.
- Nem tudom. Nem emlékszem a tegnap estéből semmire. De olyan furcsa érzésem van. Remélem nem csináltam semmi hülyeséget - kaptam fel ijedten a fejét.
Nagyjából egész este őt néztem, de az alatt semmi különöset nem csinált. Igazán elmondtam volna ezt neki is, hogy megnyugtassam, de nem tehettem. Ismerem. Rögtön rákapna a témára, hogy mégis miért bámultam egész este.
- Rony, ha csináltál volna valamit, arról biztos, hogy tudnál. Ha nem is emlékeznél valaki biztos elmondta volna - simítottam végig a kezén nyugtatólag.
Rám nézve, apró mosolyra húzódott az ajka. Előbújtak az édes kis gödröcskéi. Nem lehet igaz, hogy még ebben is hasonlítanak Harryvel! Le kéne állnom. Tekintetem a tévére szegeződött, amiben valami orbitális baromság ment. Legalábbis kinézetre úgy tűnt, de fogalmam se volt, hogy mit mondanak nem értettem. Hoppá, és akkor beugrott egy újabb emlék a mellettem ülő lánnyal. Napokon keresztül szenvedett, mire megtanította nekem a „Szeretlek” szót. Bár ő soha nem mondta ki, hogy szeret, addig nem hagytam békén, amíg meg nem tanítja nekem magyarul. Azóta nem használtam. Nem is lett volna kinek. Jelentéktelen kis dolgok, nekem mégis sokat jelentenek.
- Ez mi? - mutattam grimaszolva a képernyőre.
- Nem tudom - vont vállat.
- Hol vannak a többiek?
- Elmentek bevásárolni. Nekem nem volt kedvem. Még mindig szörnyen fáj a fejem.
- Főzzek egy kávét? Vagy hozzak egy pohár vizet? Esetleg gyógyszert? - kérdeztem azonnal.
Elnevette magát.
- Túlélem. De azért köszönöm.
Megakartam csókolni. Vagy legalább csak megölelni. Nem, beértem volna annyival is, ha csak szorosan mellé ülhetek és a kezét szorongathatom. Ennyivel tökéletesen megelégedtem volna. De nem tehettem. Két okból se. Az egyik, hogy nem én vagyok a barátja, a másik, hogy abban a pillanatban, hogy erre gondoltam kivágódott a bejárati ajtó és a többiek nevetve estek be rajta. Telepakolt szatyrokkal érkeztek meg. Jöttükre Rony is felfigyelt, és valami átsuhant az arcán. Üveges tekintete dühössé, csalódottá és szomorúvá váltott. Nem tudtam hova tenni a reakcióját. Egészen eddig semmi baja nem volt, én se szóltam egy rossz szót se, ráadásul a többiek is csak most érkeztek meg.
- Oh, Styles, hogy te mekkora egy pöcs vagy! - kezdte teljesen nyugodt hangnemben, mire az említett kővé dermedt, mi pedig értetlenül néztünk rá.

4 megjegyzés:

  1. Úúúú miért hagytad itt abba? :( Annyira jó lett, hogy nem tudok mást írni- Imádom és sajnálom, hogy mindjárt vége. De péntek még messze van :( Siess a folytatással, biztosan szuper lesz! xx :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihetetlenül jól esnek az ilyen hozzászólások, köszönöm szépen!:)♥

      Törlés
  2. sajnalom, de
    URISTEN VHDSKAHDJKSKJALÉSL EZ KOMOLYAN TENYLEG EGY ZAYN SZEMSZOG? HAT MEGHALOK NAGYON NAGYON NAGYON HUIHETETLENUL JO RESZ LETT. AZ EGYIK KEDVENCEM. NAGYON TUDTAM, HOGY ZAYN MEG MINDIG IGY EREZ ES EZ ANNYIRA EDES, HOGYAN AKARJA A LANYT. ELETEM :') NAGYON EDES RESZ LETT! ZAYNT ES RONYT SZERETNEK A VEGEM AH :( REMELEM TELJESUL A VAGYAM :D IDK MI TORTENT A VEGEN, DE REMELEM VALAMIT CSINALT A BULIBAN HARRY ES SZAKITANAK ES ITT JON KEPBE ZAYN. VAGY AKARMI :D
    ELKEPESZTOEN VAROM A PENTEKET ES SRY A CAPS LOCK MIATT DE NAGYON FELDOBTAD A NAPOMAT A RESZEKKEL ES FOLEG A ZAYNES SZEMSZOGGEL! REMELEM PENTEKEN FELTESZED A HATRALEVO RESZEKET! XX DORI

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez teljesen komolyan egy Zayn szemszög...:)
      A következő részben kiderül, hogy mit követett el Harry, amiért ilyen minősítést érdemelt. Aztán a többire pedig pénteken fény derül.:)

      Törlés