3. fejezet - Ideje volt rájönnöd

Hali!:) Úgy gondoltam felrakom most a harmadik részt, aztán ezután szombatonként fognak valószínűleg felkerülni a részek. Hagyjatok jelet magatok után!:)
Jó olvasását! xxx

Heart Attack

A délelőtt gyorsan elmegy a filmezéssel, viszont a délután igencsak vánszorog. Sophia alig 5 perce lépett le, legnagyobb örömömre. Nialltől megtudtam, hogy egyikük sincs oda Liam döntéséért, de a barátai, ezért támogatják mindenben. Mindenki a szobájában ügyködik, engem pedig megesz az unalom. Mielőtt ez megtörténhetne főzök magamnak egy kávét, aztán A sötét ötven árnyalatával a kezemben kiülök a teraszra. A nap sugarai erőtlenül próbálnak melegíteni, mégis kellemes. A fák kezdenek már virágozni és a nappalok is egyre hosszabbak lesznek. A fülesből éppen Demi Lovato Let it go száma üvölt, nekem pedig olyan érzésem van, mintha figyelne valaki. Próbálok nem tudomást venni erről, ám, amikor valaki a vállamhoz ér kis híján elejtem a könyvet ijedtemben.

- Mi újság? - kérdezi Liam.

Arcra komoly, de nehezére esik nem elnevetni magát.

- Nem sok hiányzott, hogy szívinfarktust kapjak miattad, de köszönöm a kérdésedet, remekül vagyok.
- Bocs - elneveti magát.

Arcomon egy apró mosoly jelenik meg, és közben lemondóan a fejemet rázom. Ha akarnék se tudnék rá haragudni.

- Mi jót csináltál tegnap? - érdeklődik kedvesen.
- Beszereztem egy újabb Nirvana pólót és egy újabb bakancsot.
- És hajat is vágattál.

Bólintok, miközben a hajamat kezdi birizgálni.

- Jól áll - bókol.
- Köszönöm.

Végem van. Fülig pirultam és mindjárt megsülök, pedig annyira nincsen meleg. Te jó ég! Mi a francot művel velem? Nevetve dicséri meg a piros arcom, mire lehajtom a fejemet. Hajam körém hull, így nem látja az arcomat. Amikor felnézek még mindig mosolyog. Pár tincs még mindig az arcomban van. Liam egy egyszerű mozdulattal a fülem mögé tűri, nekem pedig elakad a lélegzetem. Arcom éget, és fogadni mernék, hogy a szokásosnál is pirosabb. Visszadugom a fülest a fülembe, ezzel próbálom kizárni Liamet, ami nem igazán sikerül. Rendíthetetlenül bámul, miközben folyamatosan vigyorog. Nem bírok a könyvre figyelni, teljesen elvonja a figyelmemet a mellettem ülő fiú. Mérgesen rántom ki a fülhallgatót és haragosan nézek rá.

- Vicces, amikor ideges vagy.
- Örülök, hogy viccesnek találsz.
- Destiny, tudod, hogy csak szórakozom. Na, ne kapd már fel a vizet - néz rám kiskutya tekintettel.

Aztán elkövetem azt a hibát, hogy a szemébe nézek. Az álmomban látott szempár... tökéletesen ugyanaz a kettő. Villámként csap le rám a felismerés, hogy Liam volt az álmom főszereplője. Miért álmodok róla, és miért van rám ilyen hatással? Hopera van szükségem, ő valószínűleg tudni fogja.

Műmosolyt erőltetek az arcomra és bocsánatot kérve a szobámba spurizok a cuccaimmal együtt.

- Gyerünk, Hope, vedd fel a telefont! - motyogom.

Barátnőm a sokadik csengetésre sem veszi fel, sőt ki is sípol. Oh, a fenébe, hiszen mára beszéltek meg találkozót um, azt hiszem Ryannel. De akkor most mit csináljak? Hope csak fél évvel fiatalabb, de ennek ellenére sokkal inkább „tinisebb” nálam. Viszont valakivel mindenképpen beszélnem kell. Ha ez azért van, amit sejtek, akkor szívrohamot kapok.

Két perc múlva Niall ajtaja előtt találom magam. Kopogok két halkat, mire azonnal kinyílik az ajtó. A fiú mosolyogva invitál be.

- Mi járatban?
- Elképzelhető, hogy szerelmes legyek valakibe? - kérdezem kicsit idegesen.
- 17 éves vagy. Teljesen elképzelhető.
- De én nem lehetek az. Nem akarok az lenni! Fogalmam sincs, hogy ilyenkor mit kéne éreznem, hogy mi számít normálisnak - arcomat a kezeimbe temetem.

Meggyötört vagyok, és nem bírom felfogni, hogy talán szerelmes vagyok. Azt meg végképp nem, hogy ezt egy fiúval beszélem meg.

- Nos, talán ha elmondanád mit érzel, amikor veled van, akkor talán tudnék segíteni.

Niall hangja ragad vissza a valóságba. Édes, ahogy próbál segíteni. Megmosolyogtat, még ebben a nyomorúságos helyzetben is.

- Elpirulok, alig bírok levegőt venni. És arról álmodtam, hogy megcsókolt! - akadok ki teljesen.
- Kész a diagnózis.
- És?
- Ne ijedj meg - kezd bele. - De szerelmes vagy.

Fantasztikus! Frenetikus! Miért is ne? Nem tudtam volna legalább olyat választani, aki nem foglalt?

- Ki a szerencsés?

Most legyél okos, Destiny!

- Bárki is legyen tartom a számat! - teszi kezét a szívére.

Elmosolygom magam. Félek, hogy mit fog szólni.

- Azt hiszem... szóval most már inkább biztos vagyok benne, hogy belezúgtam Liambe.

Az ír srác mosolya még hatalmasabb lesz, én pedig nem értem a reakcióját.

- Ideje volt rájönnöd.
- Mi van?
- D, két éve epekedve nézel Liamre - mondja.
- Az lehetetlen! Hogy nézhettem volna rá eddig úgy? Egészen idáig sejtelmem se volt róla, hogy szerelmes vagyok belé, és azt mondod, hogy te már két éve tudod!? Niall! - megrovóan nézek rá.

Bár magamra vagyok mérges. Hogy lehet, hogy neki feltűnt nekem pedig nem? És ha neki feltűnt, akkor vajon Liamnek is? Úristen! Még csak az hiányozna.

- Azt hiszem, én most megyek és elásom magam - kelek fel az ágyról összezavarodott tekintettel.

Niall nevetve nézi, ahogy elhagyom a szobát. Igen, valóban szörnyen vicces, hogy két perc alatt összekuszálódott az életem. A folyosón Zaynnel futok össze, aki éppen telefonál. A beszélgetésből egy pillanatra sem szakad ki, ám futólag odaint és mosolyog. Viszonozom a gesztust, aztán magamra csukom a szobám ajtaját. Végigfekszem az ágyon és a telefonomért nyúlok. Elindítom a lejátszási listát és próbálok mindent és mindenkit kizárni. Demi Heart Attack száma váratlanul csendül fel. Szinte teljesen azonosulok a számmal. Nagyjából teljesen igaz rám nézve. Félek szerelmes lenni. Hogy ne félnék, amikor még soha nem voltam? Persze ezerszer elképzeltem már. A könyvek, a filmek és a zenék által, de saját tapasztalatként annyira más. Ráadásul - ha hihetek a könyveknek - akkor ez az úgymond kezdeti stádium, és csak rosszabb lesz. Istenkém, Hope, hol a fenébe vagy, amikor szükségem lenne rád!? Hogy kell viselkednem ezután? Semmit nem tudok erről az egészről! Kétségbe vagyok esve. Kell egy kávé, vagy kettő, de még akár három is. Mindegy, csak kávé. Sietve lépkedek lefelé. A tévé előtt Liam ül. Hülye helyzet. Gyorsan áthaladok előtte és próbálok nem vissza nézni. Ez siralmas. Az istenért is! 17 éves vagyok, nem viselkedhetek úgy, mint egy óvodás, csak azért, mert szerelmes vagyok belé. A kávét csinálom, amikor Liam lépked be.

- Destiny, ha még mindig a délutáni miatt haragszol, akkor sajnálom. Csak vicceltem - mentegetőzik.

Elmosolyodom. Ha tudná, hogy a délutáni kis csipkelődése zavar jelenleg a legkevésbé...

- Nem haragszom. Akkor sem haragudtam - nyugtatom meg.
- Rendben. Csak azt hittem, mert úgy elrohantál.
- Um, telefonálnom kellett.

Gyenge kifogás, de elhiszi, mert bólint.

- Sophiaval minden rendben? - kérdezem kedvesen, bár semmi kedvem a lányról beszélgetni.
- Az a helyzet, hogy nem. Teljesen ki van bukva, amiatt, hogy itt vagy.
- Veszekedtetek, megint?

Kérdésemre bólint. Szörnyen érzem magam.

- Figyelj, ha gond vagyok, akkor eltűnök, vagy ki sem teszem a lábam a szobámból. Nem akarom, hogy miattam veszekedjetek - ajánlom fel.

Liam arca megrándul. Pillantása, mintha dühös lenne.

- Ilyen eszedbe se jusson. Nem a te hibád, hogy Sophi féltékeny.

Hangja mérges. Nem tudom, hogy rám, vagy Sophiara. Félénken bólintok. Arca ellágyul.

- Miért van az, hogy a két éves ismeretségünk alatt én még soha nem láttalak enni?

Témát vált, én pedig félrenyelem a kávémat. Az evés téma mindig kínos pont volta nálam. Bár általában senkinek nem tűnik fel.

- Nem figyelsz rendesen - vágom ki magam.

Hogy mondhatnám el neki, hogy fogalmam sincs, mikor ettem utoljára egy normális adag kaját? Úgy sem értené meg. Senki nem érti meg, senkit nem érdekel.

- Destiny...  Két éve ismerlek. Ez alatt a két év alatt már többször is megesett, hogy itt aludtatok Eleanorral, vagy csak itt töltöttétek a napot, de én egyetlen egyszer sem láttam, hogy bármiféle ételt is ettél volna.
- Ez nem a te problémád Liam. Nem kell velem foglalkoznod, nem vagyok 5 éves, aki felett apáskodni kell!

Talán kicsit durvábban szóltam vissza a kelleténél. Liam arcán látszik, hogy megbántottam.

- Sajnálom, hogy törődök veled.

Hangszíne gúnyos, aztán egy szempillantás alatt eltűnik. Ezt szépen elintéztem, baromira ügyes vagyok. Két perc elteltével végre rászánom magam, hogy utána menjek. A nappaliba nincs, ezért a szobája felé megyek. Kopogok, ő pedig ajtót nyit. Közömbös arccal tekint le rám és beljebb hív. Az ágyán foglal helyet én viszont állva maradok. Pár egyik lábról a másikra után belekezdek.

- Sajnálom, nem kellett volna olyan hülyén viselkednem, csak ez kényes téma nálam - nézek rá bűnbánóan.
- Csak próbálok figyelni rád.
- Nem kell - rázom a fejem.
- Igen, erre rájöttem - mosolyodik el óvatosan.
- Szent a béke? - kérdezem félénken.

Mosolyogva bólint. Feláll és elém lép. Kihagy a szívem, aztán felgyorsul. Nem történik semmi, csak az ölelésébe von. Ölelésünk hosszú és kellemes. Fejemet a vállára hajtom, miközben belélegzem mámorító illatát. Ebben a pillanatban nyílik az ajtó.

- Itt hagytam a...

Sophia lefagy a mondat közepén, én pedig azonnal elengedem Liamet.