4. fejezet - Bizalom

Hali!:)
Meghoztam a negyedik részt, ami most kicsit rövidebb lett, de remélem azért tetszeni fog!:) Köszönöm szépen a hat pipát!♥
Jó olvasást! xx

Sophia szúrós tekintettel néz rám. Ha szemmel gyilkolni lehetne, akkor ebben a pillanatban holtan rogynék össze. Amikor Liamre néz a tekintete megváltozik. Csalódottság, szomorúság, elárultság. Ezt a három érzelmet lehet nyíltan látni a tekintetén és az arcán.

- Én komolyan hittem neked, hogy eszedbe sem jutna megcsalni, hogy semmi nincs köztetek - rázza a fejét szomorúan.

Hangja meggyötörten hangzik, amitől szörnyen érzem magam. Szólni akarok, de Liam megelőz.

- Sophi, nem történt semmi.
- Így igaz. Összevesztünk, és ez amolyan béke ölelés volt. Semmi több - szállok be én is a beszélgetésbe.

Sophia értetlenül néz. Nem csodálom. Nem szeretek jelen lenni a veszekedéseknél, de valahogy mindig sikerül.

- Liam, ez nekem nem megy - motyogja halkan.

A mellettem álló fia állkapcsa megfeszül.

- Nem tudok úgy veled lenni, hogy minden percben azért aggódjak, hogy mikor találsz egy nálam jobbat - folytatja Sophia.
- Bizalom - morogja mérgesen.

Igaza van. Ha ez nincs meg egy kapcsolatban, akkor fenét se ér ez az egész. És ez nem csak a szerelmi kapcsolatokra vonatkozik. A baráti és családi kapcsolatokra szintén jellemző.

- Sajnálom - mondja a lány és távozik.

Liam az ágyra roskad és a tenyereibe temeti az arcát. Nem tudom, mit tegyek. Félénken leülök mellé és óvatosan átölelem. Sajnos többet nem tudok tenni érte, pedig tényleg szeretnék. Talán tíz perc telhet el, amikor felnéz végre.

- Köszönöm.

Értetlenül nézek rá. Elereszt egy apró mosolyt és folytatja.

- Köszönöm, hogy próbáltál segíteni, már másodszorra.
- Ez szerintem elég alap, miután tönkretettem a kapcsolatod - húzom a számat.

Mérges vagyok magamra, hiszen lényegében miattam szakítottak. Vagyis ez tette fel a pontot az I-re, ez szakította el a cérnát, ettől telt be a pohár. Lényegtelen. Ami fontos, hogy miattam van.

- Az utóbbi időben így is elég sokat veszekedtünk ilyenek miatt. Nem tudta elfogadni, hogy nekem ebből áll az életem. Én bíztam benne és soha nem feltételeztem volna, hogy félrelép, de úgy látszik ez nem volt kölcsönös - rázza a fejét lemondóan.

Fogalmam sincs, hogy mit csináljak vagy mit mondjak. Ha Hope van ilyen helyzetben, akkor megölelem, hagyom, hogy kisírja magát. Aztán pedig végig nézem, ahogy dühöng. És vége. Nála az ilyenek nem tartanak sokáig.

- A legszörnyűbb, hogy nem érzem magam szarul - zökkent ki Liam vallomása.

Kikerekedett szemekkel nézek rá. Nem kicsit meglep a kijelentésével. Ábrázatomon elneveti magát.

- Annyira sokat veszekedtünk az utóbbi időkben, hogy nagyjából már az egész kapcsoltunk ebből állt. Nem is emlékszem, hogy mikor volt olyan utoljára, hogy semmi gond nélkül legalább egy pár órát együtt töltöttünk.
- Oh, értem.

Csendben ülünk egymás mellett. Egyikőnk se szólal meg. Én Liam mondandóján gondolkozom. Ha ennyire rossz volt a kapcsolatuk, akkor miért volt vele? Bár ez egyáltalán nem rám tartozik. Amúgy is. Szakítottak. Örülnöm kéne, hogy facér. De a tudatalattim folyton azt hajtogatja, hogy az egész miattam van, így nehéz nem arra koncentrálni, hogy szabad.

- Min gondolkozol ennyire?

Kellemes, mély hangja zökkent vissza, amelyet az örökké valóságig hallgatnék, ha tehetném.

- Um, semmin, csak elbambultam - vágom rá azonnal. - De én szerintem most hagylak is, nem zavarlak tovább - állok fel.

Liam mosollyal az arcán köszöni meg még egyszer. Biccentek, aztán el is tűnök. Harry jön velem szembe a folyosón.

- Nocsak, nocsak. Sophia elviharzik, te pedig Liam szobájából jössz ki. Érdekes. Bár, jobb szeretném, ha inkább az én szobámba lennél ilyen sűrű vendég - kacsint és a lépcső felé indul.

Beszólásán fülig pirulok. A földszintre indulok, hogy újabb koffein adaghoz jussak. A kávémat készítem, amikor Liam is megjelenik köreinkben.

- Nem lesz egy kicsit sok már mára? - kérdezi, miközben fejével a bögrém felé bök.
- Ugyan - legyintek.

Hatalmasat kortyolok az éltető folyadékomba. Az üres bögrét elöblítem majd a mosogatógépbe helyezem. A zsebem rezegni kezd, majd emelkedő hangerőn kezd üvölteni egyik kedvenc bandám Wings száma.

- Little Mix? - néznek rám vigyorogva a srácok, mire megforgatom a szemeimet.

Gyorsan kihalászom a zsebemből. Hope neve villog a kijelzőn a képével együtt. Azonnal felveszem és a szobámba veszem az irányt.

- Mizujs, Csajszi? - kérdezi vidáman.

Köszönés nélkül. Hát persze. Ha köszönt volna, akkor már nem lenne „hopeos”.

- Vége van már a randidnak?
- Ühüm, már igen. Fél óra múlva tali, a szokásos helyen?
- Fél óra - nyomatékosítom, majd lerakom.

Smink cuccomat összeszedem és a fürdőszobába igyekszek, hogy megigazítsam. Tíz perc múlva már indulásra készen állok. A bejárati ajtóig senki nem állja az utamat, ám ahogy nyitnám az ajtót egy hang megállít.

- Hova, hova, Kisasszony? - kérdezi egy rekedt hang.

Mintha az apámat hallanám, de komolyan. Hátra fordulok. Harryhez tartozik a hang.

- Találkozóm van - vonok vállat.
- Nem gondolod, hogy szólnod kéne, ha elmész? Tudom, tudom, nem vagy már óvodás, de El a lelkünkre kötötte, hogy ha bajod lesz, akkor kiherél minket, és egyéb dolgok.
- Elnézést. Szóval mehetnék? Van nagyjából negyed órám, hogy megtegyek egy félórás utat - forgatom a szemem.
- Elviszlek.
- Köszönöm.

Felveszi a kabátját és már indulhatunk is. A kocsiban csak a rádió hangját lehet hallani, ahol jobbnál jobb számok mennek.

- Nem bírok rajtad kiigazodni - néz rám, aztán rögtön vissza az útra. - Nirvanas pólókat hordasz, mióta ismerlek, közbe pedig Little Mix csengő hangod van.
- Zenei téren mindenevő vagyok. Szeretem a ti zenéteket, ahogy imádom a Nirvana számokat is. Bármit meghallgatok, ami tetszik. Nem érdekel a műfaja.
- Ki a kedvenced? Egy olyat mondj, aki kiemelkedik. Akiért teljesen oda vagy. A fél életed adnád egy koncertjéért, vagy egy találkozásért, akire vagy akikre felnézel.

Kérdése meglep, de habozás nélkül válaszolok.

- Egyetlen ilyen van. Mióta tudom, hogy ki ő, azóta oda vagyok érte. Aztán ahogy kezdtem kamaszodni a példaképemmé avanzsált.
- És el is mondod, vagy találgassak?

Szemeit forgatja.

- Demi.
- Mármint Lovato?

Mintha meglepődött volna. Bólintok. Nem értem, miért lepődik meg mindenki. Oké, ha nem ismernek, akkor nyilván nem tudhatják, hisz nincs rám írva. Ettől függetlenül nem kéne ennyire meglepődni, amikor kijelentem, hogy Demi a példaképem. Fél karomat adnám egyetlen találkozásért. Bár nem tudom, hogy minek kéne bárkinek is a fél karom. Hülye gondolatok. Kicsit elkalandoztam, mert az autó megáll. Látom, ahogy Hope éppen besétálni készül a cukrászdába. Gyorsan kinyitom az ajtót és utána kiáltok. Persze egyből megáll és a fejét forgatja. Miután észrevesz felém indul. Kisebb sokként éri, hogy Harry Styles ül mellettem. A fiú vigyorogva nézi barátnőmet, majd kiszáll a kocsiból. Szívesen teljesíti barátnőm kérését és csinál vele egy képet, megöleli, aláírja a telefontokját, és még egy puszit is ad. A szememet forgatom, és várom, hogy mehessünk.

- Viszlát Hölgyeim! - köszön el.

Égnek emelem a tekintetem, Hope viszont igazán jót mulat rajta.

Végre helyet foglalunk a szokásos asztalunknál. Adam, a felszolgáló srác már jól ismer minket, így már a megszokott rendelésünkkel lép hozzánk. Hosszasan ecsetelem Hopenak, hogy mi is a helyzet velem. Nem akar hinni a fülének, amikor kinyögöm, hogy szerelmes vagyok. Aztán végképp leesik az álla, amikor megtudja, hogy Liambe.

- Ezt mikor, és hogy? Annyira tudtam!
- Szuper, mindenki tudta rajtam kívül. Nekem nem akartatok szólni esetleg?
- Úgyse hitted volna el.

Igaza van. Valószínűleg hülyének néztem volna. Sőt, egészen biztosan. Amikor kilépünk a cukrászdából szomorúan konstatáljuk, hogy sötét van. Lázasan kutakodom bármelyik fiú száma után a telefonomban. Pontosabban egy kimondott számot keresek. Liam számát. Hamarosan rá is akadok, és két perc múlva már le is rakom.

- Na? - néz rám izgatottan Hope.
- Eljön értünk. És ma este bulizunk szóval ott alszol! - vigyorgok rá.

Hope szája tátva marad és alighogy felfogja, már el is kezd ugrálni, mint valami őrült. Nem zavartatja magát és fél pillanattal később én is csatlakozom hozzá. A járókelők ferde szemmel néznek ránk, ám mi egyáltalán nem bánjuk. Barátnőm gondolatban már ki is találta, hogy mit vesz fel este, majd azt kezdi el ecsetelni, hogy nekem mit kéne felvennem. Már nagyjából az ötödik ruha összeállítását utasítom vissza, amikor Liam megérkezik. Nevetve szállunk be a kocsiba, és jó kedvünk Liamre is ráragad, hiszen hatalmas mosollyal köszönt minket.