8. fejezet - Mi van köztetek?

Halihó!:)
Ez valamivel rövidebb rész lett, mint az előzőek. Szeretném megköszönni a pipákat és a hihetetlenül kedves kommentet. Hagyjatok jelet magatok után! :)
Jó hétvégét & jó olvasást! xxx

Egyik kezével még mindig az én kezemet szorongatja, ám a másikat derekamra rakva húz közelebb magához. Lefagyva nézem, ahogy az arcával közelít. Már-már azt hiszem, hogy megcsókol, amikor egy lágy puszit nyom az arcomra és elenged. Csalódottan nézek magam elé, és várom, hogy szívverésem visszaálljon a normális ütembe. Nem kérdezek, hogy miért csinálta. Inkább nem akarom tudni a választ. Nem nézek rá, mégis szinte lyukat éget a tekintete az arcomba. Egyikőnk se szólal meg, majd Liam egy pár perc múlva úgy dönt, hogy távozik. Egyedül maradok. Teljesen összezavar. De nem érek rá gondolkodni, mert a telefonom csörögni kezd.

- Hogy bírod a fiúkkal? - kérdezi El nevetve, köszönés nélkül.
- Egész jól.
- Eszel rendesen?
- Liam megetetett - szemem forgatom.
- Elmondtad neki?

Meglepődik. Nem csodálom. Bólintok, aztán rájövök, hogy nem látja, így válaszolok normálisan. Mást nem említek neki, úgy döntök, hogy majd ha hazajönnek mindent elmesélek, telefonon amúgy sem lenne kényelmes. Már vagy húsz perce faggat, mire végre elköszön.

- Vigyázz magadra! És kérlek, ne legyél ostoba. Ja, és holnapután érkezünk. Szeretlek, szia.
- Szia, El.

Lerakom a telefont és azon gondolkozok, hogy értette azt, hogy ne legyek ostoba. Vállat rántok, ezt már úgysem fogom megtudni. A telefonom órájára nézve szomorúan konstatálom, hogy még csak kilenc óra van. Nem tudok mit kezdeni magammal. A könyv nem köt le, a zene hallgatásból elegem van, ahogy a magam elé bambulásból is. Kétségtelen, nálam unalmasabb ember nincs. Bárki eltudja foglalni magát, ha nincsen semmi terve másnapra vagy akár aznap késő estére, de én nem. Ötletem sincs, mit csinálhatnék, így inkább lenézek a nappaliba, hátha ott találom a fiúkat. Niall ül egyedül a hatalmas kanapén, a többiek eltűntek valamerre. Csendben telepszek le Niall mellé, aki mosolyogva dobja át az egyik kezét a vállamon, és úgy nézzük tovább a filmet. Nem is igazán figyelek a tévére, sokkal inkább lekötnek a gondolataim, egészen addig, amíg álomba nem merülök Niall vállán.

Reggel a kanapén kelek. Ám nem egyedül. Niall még mindig mellettem van. Csupán annyi különbséggel, hogy a fejem az ölében van, ő pedig valamilyen lehetetlen pózban fekszik, miközben az egyik kezét a hajamon pihenteti. A tévé még mindig megy, így gondolom mindketten elaludhattunk. Kényelmesen fekszek, így semmi kedvem felni, de nagyon fázok. Óvatosan kászálódok le a kanapéról, hogy ne keltsem fel Niallt. Ám, amikor ülőhelyzetbe tornázom magam, látom, hogy már ő is ébren van. Rám mosolyog. Viszonozom, bár annyira nyomottnak érzem magam, hogy ez most nehézséget okoz.

- Jól aludtál? - kérdezi még mindig mosolyogva.
- Én igen, de neked nem volt kényelmetlen?
- Ennél kényelmesebben még nem aludtam - elneveti magát.

Őszinte mosoly játszik ajkaimon. Mindketten a konyhába megyünk, ahol a többiek halkan csacsognak. Meglepetten pillantok rájuk, ők pedig vigyorogva néznek ránk.

- Mit csináltatok ti este? - teszi fel a kérdést Harry, egy perverz vigyorral.
- Filmeztünk. Aztán Destiny kidőlt, nekem pedig nem volt szívem felkelteni, olyan aranyosan aludt.

Érzem, ahogyan fülig pirulok, amikor Niall beszámol a fiúknak. Utálom ha néznek alvás közben! Liam kivételével, Harryék kajánul vigyorognak, mintha egy szavát se hinnék el. Liam viszont dühösen fürkészi a szőke fiút, aki alvótársam volt este. Niallnek is feltűnik, ezért szemöldök ráncolva nézünk egymásra és vállat vonunk. Liam szó nélkül felpattan és kiviharzik a konyhából. Mindenki értetlenül néz utána. Senki nem mozdul meg, ezért úgy döntök, hogy majd én utána megyek. Tegnap este még semmi gondja nem volt. A szobaajtón kopogok, ami ki is nyílik. Fejével biccent, hogy fáradjak beljebb.

- Mi a baj? - kérdezem, miután becsukom magam mögött az ajtót.
- Semmi.
- Liam, nem vagyok hülye. Látom, hogy van valami. Kérlek, mondd el!
- Mi van közted és Niall között?

Váratlanul vált témát. Értetlenül meredek rá. Mégis mi lenne köztünk?

- Barátok vagyunk, semmi más. Ha pedig a reggeli miatt kérdezed... akkor Niall elmondta, hogy mi történt.

Bólint, bár nem vagyok biztos benne, hogy elhiszi nekem. Égnek emelem a tekintetem. Néha igazán kiborító tud lenni. Amúgy is... ha lenne is közöttünk valami, akkor mi köze lenne hozzá? Mi a fene baja van egyáltalán? Leülök mellé az ágyra és felé fordulok, késztetve arra, hogy mondja el, mi a probléma. Nagyot sóhajtva kezd bele.

- Nem tudom, hogy mi érez irántam az a lány. Semmi jelét nem adja, hogy ugyanúgy érezne, ahogyan én.
- Arra nem gondoltál egy percig sem, hogy lehet, csak fél elmondani vagy kimutatni, mert ő meg azt hiszi, hogy te nem szereted? Te vagy a fiú. Ha akarsz valamit, akkor neked kell lépned.

Valószínűleg ezzel most magam ellen dolgozok, de ha tényleg ennyire maga alatt van emiatt, akkor nem lehetek önző, nem nézhetem a saját érdekeimet. Bólint. Erőltetek egy mosolyt az arcomra és otthagyom.

Akárki is az a lány, egyszerűen nem lenne épeszű, ha pont Liamet visszautasítaná. Nem azért mert híres vagy, mert gazdag. Hanem azért, mert Liam egy különleges fiú. Nem csak az őrjítő külseje miatt, hisz ez mind elhalványul számomra amellett, hogy mennyire megnyerő a természete, a személyisége.

Megrázom fejem, elhessegetve a Liamet magasztaló gondolataimat. Visszamegyek a többiekhez, akiket már a nappaliban ülve találok. Éppen valamit bohóckodnak, majd felém kapják a fejüket, amikor belépek.

- Mi a baja? - támad le egyből Harry.
- Nem kaptam felhatalmazást, hogy elmondjam. Kérdezd tőle - vonok vállat.

Harry hozzám vág egy díszpárnát, amit azzal a lendülettel dobok is vissza. Ám célt tévesztek és a békésen tévét bámuló Niallt találom el. A szőkeség meglepődve néz aztán visszadobja. És így kezdődik a párnacsata, aminek Zayn egyre hangosabban csörgő telefonja vet véget pár perccel később. Mindannyian abbahagyjuk a dobálózást, míg Zayn kisétál a szobából. Niall lelép a konyha felé, én pedig a dobálózástól kócos hajammal próbálok kezdeni bármit is. Valljuk be, nem sok sikerrel.

- Hagyd, így is dögös vagy - mondja Harry egy perverz vigyorral az arcán.

Fülig pirulok és az alsó ajkamba harapok. Harry vigyora még hatalmasabb lesz reakcióm láttán, mire a szememet forgatom.

*

Gyorsan eltelt két nap, és csak azt veszem észre, hogy tűkön ülve várom, hogy El és Louis belépjen az ajtón. Na, nem Louis érkezése dob fel ennyire, sokkal inkább Eleanort várom. Hope az utóbbi két napban egyszerűen elérhetetlen volt, akárhányszor próbáltam hívni. Pedig szükségem lett volna egy baráti csevejre, akár semmiségekről is. Még az anyukáját is felhívtam, hogy mi van vele, mert nem veszi fel a telefont. Persze egyből megtudtam a választ. Hope éppen nem lát a szerelemtől. Ami persze, jó dolog, és irigylem miatta, de attól még elég rossz érzés, hogy hanyagolva vagyok. Szóval ilyen szempontból is szörnyen hiányzott El. Niall sem tudta őket teljesen helyettesíteni, hiszen mégiscsak fiú. El fél órája írt egy üzenetet, hogy fél óra és itt vannak, szóval most már bármelyik pillanatban beléphetnek az ajtón. Ahogy ezt végiggondolom már nyílik is a bejárati ajtó. El és Louis hatalmas csomagokkal esik be rajta. Ahogy nővérem belép egyből ledobja a cuccát én pedig, mint akit ágyúból lőttek, úgy landolok a nyakába. Kis híján hátra esünk, de végül sikerül megtartanunk az egyensúlyunkat. Szorosan ölelem, mintha az életem múlna rajta.

- Annyira hiányoztál!
- Jézusom Destiny! Mit műveltek ezek négyen veled? - méregeti gyanúsan a négy srácot.
- Semmit, csak hiányzott a nővérem, aki ellát tanácsokkal és leszid, ha hülyeséget csinálok.

Boci szemekkel nézek rá, mire megenyhül és már nem fixírozza a fiúkat. Megragadja a kezem és az emelet felé húz, majd Louis szobájába nyit be, és gondosan becsukja utánunk az ajtót.

- Mit csináltál?

Egyből a lényegre tér, még csak esélyt se ad, hogy egy kicsikét másról beszélhessek. Jellemző.

- Összevesztem valakivel, csókolóztam valakivel, elárultam valamit valakinek és beleszerettem valakibe - motyogom.

El ajka apró mosolyra húzódik.

- Ha jól sejtem, akkor ez egy valaki és nem több.

Bólintok, hiszen igaza van. Nem négy különböző valaki, hanem egy adott emberrel történt mindez.

- És el is árulod?
- Liam és Sophia szakítottak - témát váltok.

El érdeklődve hallgatja, hogy mi volt az oka a pár szakításának, aztán visszakanyarodik az eredeti témánkhoz.

- Szóval ki ez a fiú?

Felvont szemöldökkel várja a válaszom.

- Liam.
- Tudtam!

Örömittasan kiált fel és csap ököllel a levegőbe, mintha éppen a kamaszkora kellős közepén járna és összejött volna a hőn áhított fiúval. Magamban morgok, hiszen úgy látszik rajtam kívül mindenki tudott erről.

Elmesélek Eleanornak mindent, azóta, hogy elmentek, egészen addig, hogy hazaérkeztek. Bár az utóbbi két napban nem igazán történt semmi említésre méltó, mégis egyetlen részlet kihagyása nélkül magyarázok hosszú perceken keresztül.

- Nem gondolod, hogy azért akadt ki ennyire azon, hogy Niallt és téged a kanapén találtak reggel, mert féltékeny volt? - vonja fel szemöldökét.

Hitetlenkedve elnevetem magam és automatikusan megrázom a fejem. Ez hülyeség. Miért lenne féltékeny, amikor halálosan szerelmes egy lányba? Egy lányba, aki nem én vagyok. Eleanor még órák hosszáig magyaráz. Hála istennek, már arról, hogy milyen volt kis kiruccanásuk. Mosolyogva hallgatom Louis hülyeségeit, és El áradozását a fiúról. Örülök, hogy ő boldog.